Vettel még nem írt alá a Racing Pointtal

GP STYRIA F1/2020 - SABATO 11/07/2020 credit: @Scuderia Ferrari Press Office Sebastian Vettel
Fotó: Scuderia Ferrari
A legfrissebb német sajtójelentések szerint nem egyezett még meg a jövőre már Aston Martin néven szereplő Racing Pointtal a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel, a német versenyző azonban már kapcsolatban van az istállót tulajdonló Lawrence Stroll-lal.

A Bild című német lap írta meg kedden, Vettel és a Racing Point előrehaladott tárgyalásokat folytat egymással, így jó esély van rá, hogy a Ferraritól év végén távozó német 2021-ben a silverstone-i csapat színeiben áll rajthoz a királykategóriában.

Úgy tudni, Vettel szerződtetésének egyetlen akadálya van: Sergio Perez, kinek hosszú távú szerződése van a csapattal. A Bild mindazonáltal tudni véli, a mexikói kontraktusában van egy záradék, mely július 31-ig lehetővé teszi, hogy az istálló szerződést bontson vele – noha busás végkielégítés fejében.

A Motorsport.com című lap német kiadása mindazonáltal úgy tudja, Vettel és a csapat nem állapodott még meg egymással, a német ugyanis nem hozta még meg döntését.

A négyszeres világbajnok azt már korábban nyilatkozta, szeretne a Forma-1-ben maradni, ennek érdekében pedig a McLarennel és a Renault-val is egyeztetéseket folytatott, sőt, a Red Bullnál is érdeklődött, ám egyik istálló sem biztosított versenyzői ülést számára.

Az F1-Insider.com telefonon érte utol Vettelt, a német pedig úgy nyilatkozott: „A jövőm teljesen nyitott. Semmi sincs eldöntve. Sok minden lehetséges, még az egyéves kihagyás is.”

„Egy dolog biztos: mindent megteszek azért, hogy az idei szezon végéig kimásszunk a gödörből a Ferrarival!”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Lépj be a paddockba! Ez történik Barcelonában!