Élő tudósítás: Ez történik Silverstone-ban!

  F170

Vettel megtörte az átkot, és nyert hazai versenyén

A rajtnál megelőzte a pole-t szombaton előle elhappoló Hamiltont, és onnantól kezdve Vettel a kerékcserék körüli keveredéseket leszámítva végig az élen állva nyert. Räikkönen és Grosjean állhatott még dobogóra.


A rajtnál megelőzte a pole-t szombaton előle elhappoló Hamiltont, és onnantól kezdve Vettel a kerékcserék körüli keveredéseket leszámítva végig az élen állva nyert. Räikkönen és Grosjean állhatott még dobogóra.

Meleg, napsütéses idő várta a mezőnyt a Német Nagydíj rajtja előtt, a levegő 25, az aszfalt 40 Celsius-fokos volt. Az első hat helyezett lágy, a 7-11. helyezettekig közepes keveréken álltak fel a rajtrácsra.

A rajt a Red Bullé volt, bár eleinte úgy tűnt, hogy a pole pozícióból Lewis Hamilton is jól lőtt ki. A Mercedes versenyzője a belső ív felé terelte Sebastian Vettelt, de a német tudott elsőként elfordulni a jobbos első kanyarban, sőt, Hamiltont még Mark Webber is megelőzte a külső íven.

Felipe Massa is jól rajtolt, de az ő versenye a negyedik körben véget is ért. A Ferrari brazilja az egyes kanyarban vesztette el az irányítást autója felett, és az aszfaltozott bukótérbe csúszott, ahonnan már nem tudott visszamenni a pályára, mert autója lefulladt. A brazil a hatodik helyről esett ki.

A lágy gumik az előzetes várakozásnak megfelelően nem bírtak túl sokat, már a negyedik körben megkezdődtek a kerékcserék. Ebből adódott is két incidens. Előbb Paul di Restát engedték ki figyelmetlenül, aki így kis híján összeütközött Jean-Eric Vergne autójával (az esetet a versenybírák a leintés után vizsgálják majd). A Red Bull sokkal nagyobbat hibázott, Mark Webber jobb hátsó gumiját rosszul rögzítették, a kerék pedig rögtön indulás után levált, és eltalált egy, az eseményeknek háttal álló operatőrt. Az ausztrált a szerelők visszatolták a garázs elé, majd visszaküldték a pályára az utolsó helyre.

Az élre a kerékcserék közepette az a Romain Grosjean került, akinek Lotusa a lágy gumikkal rendkívül kíméletesen bánt az első etapban. A francia a 13. körben cserélt gumit, és a 3. helyre állt vissza. Onnantól kezdve is ő volt az egyik leggyorsabb a pályán, és miután megelőzte a közepes keverékekkel rajtoló és eddig még nem cserélő Jenson Buttont, folyamatosan faragta Vettellel szembeni hátrányát.

Mögöttük Hamilton autózott, de a Mercedesen mintha nem működtek volna a gumik, Kimi Räikkönen különösebb nehézség nélkül ment el mellette, Fernando Alonsót viszont körökön keresztül sikerült maga mögött tartania. A 22. kör végén Hamilton a bokszba menekült kerékcserére, a nyolcadik helyre állt vissza. Jenson Button egy körrel korábban állt ki friss gumikért, és ötödikként folytatta.

A 25. körben pályára küldték a biztonsági autót, miután ismét hajmeresztő jelenetsor játszódott le. Jules Bianchi autójában elfüstölt, majd kigyulladt a motor. A pálya mellett hagyott Marussia azonban szép lassan elkezdett visszafelé gurulni, és átgurult a pályán is. Szerencsére senkit nem hátráltatott, de sokkal nagyobb baj is lehetett volna ebből. A versenyirányítás emiatt küldte be a safety cart, ami körökön keresztül a mezőny élén haladt, mire mindenki elfoglalta helyét.

Ez a kis közjáték Räikkönennek különösen kapóra jött, hiszen így elolvadt a hátránya, és komoly esélye nyílt arra, hogy harcba szállhasson a győzelemért. Az új rajtnál (öt kör után állt ki a biztonsági autó) azonban Vettel még könnyedén faképnél hagyta a Lotusokat (Grosjean volt a második). Az éllovas trió mögött Alonso haladt, de ő mintha nem tudta volna tartani a lépést az előtte haladókkal.

A Ferrari mögött Button, Hülkenberg, Hamilton sorrendben haladtak az üldözők, és a Mercedesnek ezúttal a Sauber is feladta a leckét. A mezőny végéről Webber is támadásba lendült, de fennakadt a másik Sauberen, Esteban Gutierrezen. A mezőny összerázódott a safety car mögött, így több látványos párbaj alakult ki a pályán.

A Lotusok – továbbra is Grosjean, Räikkönen sorrendben – közben utolérték Vettelt, de a támadáshoz nem tudtak elég közel kerülni. A 40. kör végén Grosjean cserélt kereket, majd egy körrel később, amikor Vettel is szervizelt, az 5-6. helyre változatlan sorrendben álltak vissza. Räikkönen így az élre került, és ő csak a 49. kör végén állt ki. Sima kerékcsere után lágy gumikkal állt vissza, Vettel és Grosjean mögé. Alonso is ekkor cserélt, szintén lágy gumikkal a negyedik helyre állt vissza.

A frissebb gumikon Räikkönen hamar utolérte Grosjeant, akinek már előre szóltak rádión, hogy ne nagyon hátráltassa márkatársát. Öt kör volt hátra, amikor megtörtént a helycsere, ekkor 2,5 másodperc volt Vettel előnye Räikkönennel szemben. A finn jó tempót ment, de hiába érte utol, előzni már nem tudott. Így Vettel élete első F1-es győzelmét aratta hazai pályán, és ezzel ismét növelte előnyét összetettben.

Alonso a hajrában utolérte Grosjeant, de helycsere már itt sem történt. Alonso ahogy áthaladt a célvonalon, az első kanyarnál félre is állt, valószínűleg nem maradt elég üzemanyag az autójában.

Hamilton ötödik lett a pole-ból rajtolva, de ezúttal egyszerűen nem volt több a Mercedesekben – Rosberg kilencedik lett a 11. helyről rajtolva. A két Mercedes közt a McLarenek által közrefogott Webber ért célba, az ausztrál tehát ismét remek hajrát mutatott be, a mezőny végéről szerzett pontot. Az utolsó pont a sauberes Hülkenbergé lett.

A bajnokság következő, idei 10. fordulóját a Hungaroringen rendezik három hét múlva.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS