Vettel: Mi igazi kockás zászlót akarunk látni - F1VILÁG.HU

Vettel: Mi igazi kockás zászlót akarunk látni

HIRDETÉS
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője szerint az FIA-nak át kellene gondolnia a kockás zászlóra és az F1-es versenyek leintésére vonatkozó szabályt.
SUZUKA, JAPAN - OCTOBER 13: Sebastian Vettel, Ferrari SF90 during the Japanese GP at Suzuka on October 13, 2019 in Suzuka, Japan. (Photo by Mark Sutton / LAT Images)

A Japán Nagydíj egy körrel hamarabb ért véget, miután egy hiba folytán a futam végét jelző panelen megjelent a kockás zászló, ami a verseny hivatalos befejezését jelenti. Michael Masi versenyigazgató elmondta, valószínűleg rendszerhiba történt a Japán Nagydíjon, azonban még ki kell vizsgálniuk az esetet. 

„Az első megállapítások alapján egy rendszerhiba történt, vizsgáljuk a pontos okát, így nem akarok elébe menni a dolgoknak. A 2019-es szabályokat megváltoztattuk, így az elektronikus tábla a mérvadó, nem pedig a klasszikus kockás zászló. Meg kell tudnunk, hogy ez hogyan történhetett” – nyilatkozta Masi.

Vettel szerint minden pilóta a hagyományos kockás zászlót keresi a futam végén, így ő nem érti, miért változtattak ezen – mint most is látható volt, az elektronikus rendszerbe is csúszhat hiba. 

A 2018-as Kanadai Nagydíjon Winnie Harlow modell egy körrel korábban lengette meg a kockás zászlót, mint kellett volna, így akkor is egy körrel hamarabb ért véget a futam , mint kellett volna – ezért változtatott az FIA, és vezetett be egy automatikus rendszert. 

„A versenyzők szempontjából elmondhatom, hogy az 52. körben nem láttam kockás zászlót” – nyilatkozta Vettel. „Az elektronikus táblát nem volt egyszerű felismerni Japánban. A Ferrari egy táblát mutat nekem a hátralévő körök számáról, és az autóban lévő panelen is látom. És amikor az utolsó körbe érünk, akkor Riccardo Adamitól is kapok rádióüzenetet, hogy még egy kör van hátra.”

„A káosz a tábla miatt alakult ki, nem a klasszikus kockás zászló miatt. Ezt a kiegészítő jelet az elmúlt évi kanadai probléma után vezették be, azóta ezt tekintik az elsődlegesnek.”

„Mi, versenyzők a kockás zászlót akarjuk látni” – folytatta a német. „Nem utolsó sorban pont azon esetek miatt, amikor a táblával valami nem stimmel. Ez már hosszú évek óta beleégett a pilótákba, hogy a meglengetett zászló jelenti a futam végét.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!