Vettel nagyobb előnnyel akart nyerni az időmérőn - F1VILÁG.HU

Vettel nagyobb előnnyel akart nyerni az időmérőn

HIRDETÉS

A pole pozícióból kezdheti századik Forma-1-es futamát Sebastian Vettel, miután a három szabadedzés után az időmérő mindhárom etapjában is a leggyorsabb volt Austinban.


A pole pozícióból kezdheti századik Forma-1-es futamát Sebastian Vettel, miután a három szabadedzés után az időmérő mindhárom etapjában is a leggyorsabb volt Austinban.

„Nagyon elégedettek vagyunk. Már az első edzésen is jól kezdtünk. A pálya eleinte nagyon csúszott, hiszen vadonatúj aszfaltcsíkról van szó, de nagyon élveztem azt is, amikor egyes kanyarokban megcsúszott az autó”- utalt vissza első benyomásaira Vettel az időmérő után.

A Red Bull német versenyzője az edzéseket nagy fölénnyel nyerte, de az időmérő már sokkal szorosabb volt, hiszen a második helyezett Lewis Hamiltont csak 109 ezredmásodperccel tudta megelőzni. Nem is tagadta, nagyobb különbségre számított.

„Az utolsó etapban szerettem, volna egy kicsit gyorsabb lenni. Szorosabb volt, mint ahogy terveztem, de fantasztikus, hogy az élről rajtolok, a tiszta oldalról”- tette hozzá elégedetten a bajnoki tabella éllovasa.

A bajnoki címre még esélyes Fernando Alonso a nyolcadik helyről rajtol majd, így Vettel egyértelműen lépéselőnyben van riválisával szemben. „Nincs különösebb érzésem a szereplésével kapcsolatban. Mi saját magunkra koncentrálunk, és örülök, hogy sima időmérőnk volt.”

„Pénteken volt egy kis problémánk, amivel értékes időt vesztettünk. Nagyon örülünk az eredménynek, de ezzel még nem szereztünk pontot, és azt már nem egyszer láthattuk, mennyire gyorsan megváltozhatnak a dolgok”- mondta az elővigyázatos Vettel.

A műszaki probléma, ami pénteken jelentkezett nála, szerinte nem fog visszaütni a folytatásban. „Nem hiszem, hogy probléma lenne. Kevés üzemanyaggal sikerült jó etapokat futnunk. A srácok remekül dolgoztak, hogy még egy rövid futásra maradjon időnk. Ez nagyon fontos volt, mert különben kicsit a sötétben tapogatóztunk volna. Szerintem kijelenthetjük, versenyképesek voltunk, és elégedettek lehetünk ezzel a mai eredménnyel.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!