Vettel nem felhőtlenül boldog - F1VILÁG.HU

Vettel nem felhőtlenül boldog

HIRDETÉS

Habár fölényes, rajt-cél győzelmet aratott a hétvégi Indiai Nagydíjon, vegyes érzésekkel nyilatkozott a leintés után a Red Bull Racing német tehetsége, Sebastian Vettel.


Habár fölényes, rajt-cél győzelmet aratott a hétvégi Indiai Nagydíjon, vegyes érzésekkel nyilatkozott a leintés után a Red Bull Racing német tehetsége, Sebastian Vettel.

Az immáron kétszeres világbajnok versenyző a pole pozícióból rajtolva diadalmaskodott Új-Delhiben, ám elmondása szerint nem felhőtlenül boldog, hiszen az elmúlt hetekben tragikus események árnyékolták be a motorsport világát.

„Hogy őszinte legyek, vegyes érzések kavarognak bennem” – árulta el a kétszeres világbajnok.

„Egyfelől boldog vagyok, büszke arra, hogy én vagyok az első győztes Indiában. Másfelől viszont szomorú, hiszen két versenytársat veszítettünk el nemrégiben. Nem ismertem Dant [Wheldon], de nyilvánvaló, hogy nagy neve volt a motorsportban.”

„Idén ismertem meg Marco Simoncellit, és gondolatban velük vagyunk. Ha beülünk az autóba, készen állunk kockázatot vállalni, néha azonban megtörténnek ilyen dolgok. Mint már mondtam, vegyes érzéseim vannak, és gondolatban Dannel és Marcóval vagyunk jelen pillanatban.”

Vettel a mai versennyel kapcsolatban elárulta, nagyon élvezte a vezetést, noha folyamatosan figyelniük kellett Jenson Buttonra és a McLarenre.

„Nyilvánvaló, hogy nagyon jó versenyt futottunk. Nagyon élveztem az élen eltöltött időt. Kicsit küzdöttem Jensonnal, hiszen folyamatosan 4 másodpercre volt lemaradva mögöttem, és stratégiájának köszönhetően a kiállások során is közel tudott maradni.”

Vasárnapi versenyzésének köszönhetően Vettel megdöntötte Nigel Mansell rekordját, hiszen egy szezonon belül ő töltötte el a legtöbb kört az élen. A német szerint azonban nem fontosak a rekordok, az viszont igen, hogy továbbra is keményen dolgozzanak.

„Nem érdekelnek a rekordok. Az autó fantasztikus, a csapat pedig élvezi ezt. Minden egyes versenyt nagyon élvezünk. Nagyszerű dolog, amikor reggel besétálsz a garázsba, és látod, hogy továbbra is keményen dolgoznak.”

Hirdetés

„Nagyon élvezetes látni ezt, figyelembe véve, amit már elértünk idén. Továbbra is ki vagyunk éhezve, nem vesztettünk a motivációból.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!