Vettel: Nem lehetek csalódott az ötödik hely miatt - F1VILÁG.HU

Vettel: Nem lehetek csalódott az ötödik hely miatt

HIRDETÉS

A Red Bull Racing címvédője, Sebastian Vettel úgy véli, elégedettnek kell lennie a Kínai Nagydíjon elért ötödik helyével, noha kétségkívül csalódott, amiért lecsúszott a dobogóról.


A Red Bull Racing címvédője, Sebastian Vettel úgy véli, elégedettnek kell lennie a Kínai Nagydíjon elért ötödik helyével, noha kétségkívül csalódott, amiért lecsúszott a dobogóról.

A kétszeres világbajnok a tizenegyedik helyről rajtolt Sanghajban, ám az első kör végére visszacsúszott a tizenötödik pozícióba, így innen kellett felkapaszkodnia.

A Red Bull kétkiállásos taktikájának köszönhetően a németnek a dobogó harmadik fokára is esélye volt, ám a verseny utolsó szakaszában olyannyira elhasználódtak abroncsai, hogy végül be kellett érnie az ötödik pozícióval.

„A futam során egyre nehezebbé vált a helyzet. Szinte semmi sem maradt a gumikból. Tudtam, hogy az egyetlen esélyem, ha megpróbálom menekülni Kimitől [Räikkönen]. Azt hiszem, hasonló problémákba ütközött ő is” – fogalmazott Vettel, majd hozzátette, a tavalyi versenyen is problémák voltak a gumikkal Sanghajban, akkor a három kiállással operáló Lewis Hamiltonnal szemben veszítette el a győzelmet.

„Szerintem hasonló volt a helyzet, mint tavaly. Egy kis eltérés azért volt, de az utolsó öt kör ugyanolyannak bizonyult. A mögöttem lévők elkezdtek megenni, mivel már nem maradtak gumik az autón.”

„Persze az ember megpróbál életet lehelni beléjük ilyenkor, de teljesen halottak voltak. Megpróbáltam reagálni a fékegyensúly állításával, a diffivel, mindennel, amivel csak tudtam, de már nem tehettem semmit.”

„Kár érte, mert olyan közel volt a dobogó. Viszont értékes pontokat szereztünk és sikerült felzárkózni a tizenötödik helyről.”

Vettel hozzátette, nem segített a helyzeten az sem, hogy az RB8-as versenygép túl lassú volt az egyenesben, ráadásul a rajt sem úgy sikerült, ahogy szerette volna.

„Alapvetően túl lassúak voltunk az egyenesben. Sok időt veszítettünk ott. És emiatt nagyon nehéz volt előzni is. A rajtnál vesztettem némi területet, túl későn indultam el. Általában gyors vagyok ilyenkor, de ezúttal szerintem egyike voltam az utolsóknak.”

Hirdetés

„Aztán a Williams mögé kerültem az 1-es kanyarban, ők összeütköztek egy kicsit, nekem pedig fékeznem kellett, és nem tudtam, mi fog történni. Utána még vesztettem pár pozíciót, majdnem Heikki Kovalainen is megelőzött a Caterhammel, szóval nagyon rosszul sikerült az első kör.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!