Vettel nem tart sem az esőtől, sem a széltől - F1VILÁG.HU

Vettel nem tart sem az esőtől, sem a széltől

HIRDETÉS

Pénteken ugyan mindkét edzésen kikapott Lewis Hamiltontól, de szombaton már Sebastian Vettel volt a gyorsabb kettejük közül, így a listavezető címvédő újabb pole pozíciót szerzett.


Pénteken ugyan mindkét edzésen kikapott Lewis Hamiltontól, de szombaton már Sebastian Vettel volt a gyorsabb kettejük közül, így a listavezető címvédő újabb pole pozíciót szerzett.

A koreai futamot is az élről kezdheti tehát, és igazából nem kellett túlzottan izgulnia sem, de elmondása szerint szoros csatában szerezte meg idei hatodik pole pozícióját.

„Igazán szoros csata volt ez. Az utolsó etapban nagyon jó kört futottam az első kísérlet alatt. Tudtam, hogy ezt én már csak nehezen tudnám túlszárnyalni”- kezdte Vettel.

„Persze megpróbáltam, de utolértem Kimit (Räikkönent) a felvezető körömön, ami nem volt ideális helyzet. Szerencsére azonban az első kör elegendő volt az első rajtkockához.”

„Ahogy azt vártuk is, a Mercedes erős volt. Kemény csatát vívtunk, és némileg meglepő volt, hogy a főként egyenes szakaszokból álló első szektorban ennyire jók voltunk. Megvan az ideális egyensúly, és tegnaphoz képest sikerült javítanom az autón, úgyhogy elégedettek lehetünk”- folytatta a pénteken még nem túlságosan boldog német.

Az időjárás az elmúlt két napban kifogástalan volt Koreában, de vasárnapra esőt és szelet is jósolnak a pálya térségébe. „Nem foglalkozom ezzel, az sem katasztrófa, ha esni fog. Erős szélről is beszélnek, és amikor szerdán megérkeztem ide, akkor valóban keményen fújt, de azóta alábbhagyott, és a tájfun irányt váltott. Ha esni fog, az sem számít, a lényeg, hogy ma elvégeztük a tervezett munkát.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!