Vettel: Nem tudom, mennyire jók a fejlesztések - F1VILÁG.HU

Vettel: Nem tudom, mennyire jók a fejlesztések

HIRDETÉS

Csupán 23 kört tudott megtenni a barcelonai tesztek zárónapján, így érthetően csalódottan nyilatkozott a Red Bull Racing kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel.


Csupán 23 kört tudott megtenni a barcelonai tesztek zárónapján, így érthetően csalódottan nyilatkozott a Red Bull Racing kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel.

A német versenyző vasárnap vezethette először az RB8-as versenygép újításokkal felvértezett változatát, sok örömét azonban nem lelte benne, technikai problémák miatt ugyanis nem sok kört tett meg a katalán ringen, ráadásul a táblázat utolsó helyén zárt.

Vettelt az ebédszünet előtt egy váltóhiba kényszerítette várakozásra, korábban pedig megsérült autójának első légterelője, mivel a címvédő kicsúszott a pályáról.

„Nem volt túl rózsás a helyzet. Szerettünk volna több időt a pályán tölteni, de délelőtt gondjaim voltak” – vallotta be a Red Bull világbajnoka.

„Kimentem a pályára, és letörtem az első szárnyat, így be kellett jönnöm. Elég sok időbe telt, mire újra kiküldtük az autót, és nem sokkal az ebédszünet előtt a váltóval is gondok akadtak, amit ki kellett javítani.”

Vettel hozzátette, nem igazán tud nyilatkozni csapata új fejlesztéseiről, mivel nem sokat dolgozhatott velük vasárnap.

„Nem lenne fair értékelnem őket, mert nem futottam elég kört a pályán az új autóval. Szombaton jó előrelépést tettünk, Mark [Webber] remek napot zárt.”

A címvédő az erőviszonyokat illetően sem kívánt találgatni, de persze bízik abban, hogy a Red Bull harcolhat a győzelemért Ausztráliában.

„Ausztráliáig nem fogjuk megtudni, de ha jó pénteki edzésnapot teljesítünk majd, és az élen leszünk, akkor talán hasonló lesz a helyzet szombaton is” – fogalmazott Vettel.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!