Friss hírek

Vettel nyert, a Red Bull bajnok lett Brazíliában

Sebastian Vettel vezetésével a Red Bull sima kettős győzelmet aratott a Brazil Nagydíjon. A vb-tabella éllovasa, Fernando Alonso a dobogó alsó fokára állhatott fel, így kedvező pozícióból várhatja az idényzárót.



Napos időben, száraz pályán vette kezdetét a 2010. évi forma-1-es világbajnoki sorozat utolsó előtti versenye, a Brazil Nagydíj.

Hirdetés
 

Az első rajtkockából óriási meglepetésre a williamses Nico Hülkenberg várhatta a piros lámpák kialvását, míg mögüle a Red Bull duója rajtolhatott el, Sebastian Vettel – Mark Webber sorrendben.

Ahogyan arra számítani lehetett, a bajnoki címre pályázó élmenők próbáltak minél hamarabb keresztülvergődni a Williams újoncán; Vettel már a rajtnál, Webber pedig nem sokkal később utasította maga mögé Hülkenberget.

Az energiaital-gyárosok tehát viszonylag korán megoldották a kötelezőt, nem úgy a bajnoki tabella éllovasa, Fernando Alonso, valamint a mclarenes Lewis Hamilton. Előbbi versenyző körökig autózott a német mögött, majd egy agresszív manőverrel maga mögé utasította.

A kerékcserék sorát a regnáló világbajnok Jenson Button nyitotta meg, aki viszonylag korán, már a 11. körben lecserélte az opciós abroncsokat. A brit versenyzőt aztán követte Massa is, ő azonban egy laza kerékanya miatt ismét a bokszba látogatott, így minden esélyét elveszítette arra, hogy jó eredményt érjen el hazai közönsége előtt.

Button taktikája aztán gyorsan a csapat előnyére vált, hiszen a cserét követő néhány körben remek időket tudott autózni, így a 17. körben már az élről rajtoló Hülkenberg előtt folytatta a száguldást.

A három élmenő közül Fernando Alonso érkezett először a bokszba a 24. körben, majd őt körönként váltásban követték a Red Bull versenyzői. A sorrend tehát a kiállások után sem változott az élen, mögöttük azonban bőven zajlottak a küzdelmek.

A 35. körben a veterán Rubens Barrichello kapott bal első defektet, miután kemény csatában összeütközött a toro rossós Jaime Alguersuarival.

Habár a futam felénél Webber folyamatosan zárkózott fel csapattársára, nem tudott támadópozícióba kerülni: a nagy kérdés továbbra is az volt, a Red Bull tartja-e magát ahhoz, hogy egyenlő feltételeket biztosít versenyzői számára a bajnoki címért folytatott küzdelemben, vagy pedig megkérik Vettelt, engedje maga elé istállótársát.

Az 51. körben aztán Liuzzi balesete miatt a versenybírók beküldték a biztonsági autót: az olasz versenyző az első kanyarkombinációban csapta a gumifalnak autóját, ám szerencsére sértetlenül hagyta el azt.

A Safety Car 4 körön át tartotta maga mögött a mezőnyt, s miközben Vettel gond nélkül vette az új ‘rajtot’, csapattársának, Webbernek és Alonsónak meg kellett küzdenie a lekörözöttekkel. Utóbbi versenyzőt Adrian Sutil, valamint Jaime Alguersuari is keményen – s egyben sportszerűtlenül – feltartotta.

A biztonsági autós fázis alatt többen ismét a bokszba látogattak: így tett Lewis Hamilton is, aki az utolsó etapon egy friss kemény szettel próbálkozott.

A verseny végére nem változott a sorrend: a Red Bull Vettel irányításával sima kettős győzelmet aratott, így behozhatatlan előnyre tett szert a konstruktőri bajnokságban, míg Fernando Alonso felállhatott a dobogó legfelső fokára, tehát 8 pontos előnnyel várhatja az évadzáró Abu Dhabi-i Nagydíjat.

A negyedik helyen Lewis Hamilton futott be, akit csapattársa, Jenson Button, valamint a két Mercedes követett. A pole-ból rajtoló Nico Hülkenberg végül nyolcadikként ért célba, az első tíz helyezett sorrendje Robert Kubicával és Kamui Kobayashival egészült ki.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!