Vettel: Nyertünk már itt korábban, most is győzhetünk!

Fotó: Scuderia Ferrari
Sebastian Vettel, Ferrari, Melbourne, Australian Grand Prix 2019
Nem tudta felvenni a versenyt Lewis Hamiltonnal és a Mercedesszel a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzésén Sebastian Vettel, a német azonban biztos benne, harcolhatnak a győzelemért vasárnap.

Vettel csak a 3. rajtkockát szerezte meg a kvalifikáción, jócskán lemaradva a két Mercedestől.

A német versenyzőt bevallottan meglepte a világbajnok istálló formája, Vettel azonban nem adja fel – mindent megtesz a győzelemért.

„Természetesen, úgy gondolom, hogy győzhetünk” – mondta a német versenyző.

„Soha nem tudhatjuk, mi történik. Tavaly volt egy kis szerencsénk, de a versenynek akkor van vége, amikor meglengetik a kockás zászlót. Úgy gondolom, jó autónk van, kiváló versenyautónk, és jó formában is vagyunk.”

„Nyilván a Mercedes az egyértelmű favorit a szombati eredmény után, illetve a tempó alapján, amit eddig mutattak. De azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk. Máskülönben elég unalmas lenne. Szerintem ezzel mindenki egyetért.”

„Majd meglátjuk, mi lesz vasárnap. Új nap vár ránk. Megtettünk már korábban is, ezen a pályán is, szóval meglátjuk. A rajtjaink egészen jók, szóval ebből indulunk majd ki.”

Arra a kérdésre, hogy mi hiányzott a Ferrari számára, Vettel így felelt: „Szerintem egy kicsit minden. Nem hinném, hogy a végsebességgel lenne a gond, elég versenyképesek vagyunk az egyenesekben, de veszítünk a kanyarokban. Sokkal inkább a lassú és közepesen gyors kanyarokban.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

 

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!