Vettel örül a harmadik rajtkockának - F1VILÁG.HU

Vettel örül a harmadik rajtkockának

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Némileg meglepő volt, hogy Sebastian Vettel a montreali időmérőn az előkelő harmadik helyet szerezte meg. Az eredménnyel a címvédő is elégedett volt.

A kanadai pálya a hosszú egyeneseivel az erős Mercedes motoroknak kedvez, és a gyári csapat pilótái mellett a Williams ezt igazolva végig remek tempót futott. A Q3-ban a Renault motorral szerelt Red Bull autójával Vettel azonban így is Massáék elé került.

„Az utolsó köröm nem indult jól. Az első szektor még mindig nem az igazi. Utána azonban javítottam, és végül is mindent egybe vetve ez egy nagyon jó eredmény”- nyilatkozott a Mercedes duójának társaságában Vettel az időmérő után.

„Négy-öt autó is 5-6 századmásodpercen belül van egymáshoz képest, és a Williamsek nagyon gyorsak ezen a pályán.”

„A Mercedes motoroknak kedveznek a hosszú egyenesek, ők már bizonyára nagyon várják a versenyt. Hosszú futam lesz, a taktika talán tartogathat némi meglepetést. A Williams nagyon gyors az egyenesekben, de megpróbálok minél közelebb maradni az előttem lévő Mercedesekhez”- tette hozzá Vettel.

A másik Red Bullt Ricciardo a hatodik helyre kvalifikálta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!