HAMIL7ON
Sebastian Vettel, Ferrari and Sergio Perez, Racing Point in the press conference

Vettel: Száraz pályás gumikkal akár győzhettünk is volna!

Vettel: Száraz pályás gumikkal akár győzhettünk is volna!

A Ferrari versenyzője, Sebastian Vettel úgy érzi, egy kockázatos taktikával, a slick-gumikra való váltással esélye lehetett volna a győzelemre Törökországban, de „nagyon elégedett” a 3. hellyel.

A német versenyző idei első dobogós eredményét szerezte a vasárnapi versenyen, miután a 3. pozícióban ért célba a futamgyőztes Lewis Hamilton és Sergio Perez mögött.

Vettel a 11. helyről rajtolva küzdötte fel magát a 4. helyre a nyitókörben, és a nehéz körülmények közepette nem hibázott, így a 3. helyen tudott célba érni.

„Elég intenzív és hosszú verseny volt, de nagyon élvezetes” – mondta a négyszeres világbajnok.

„Nagyon jó nyitóköröm volt, és azt hiszem, rögtön a 4. helyen találtam magam. Nagyon elégedett voltam az esőgumikon, és aztán intermediate-abroncsokra váltottunk. Kezdetben azokkal egy kicsit nehezebb volt, és csak a vége felé kezdtük meg ismét megtalálni a tempót.”

„Nagyon intenzív volt az utolsó kör! Egy kicsit meglepő, hogy esélyem kínálkozott a dobogóra a végén, de kétségkívül nagyon örülök. Szerintem igazán élvezetes verseny volt, és nagyon trükkösek voltak a körülmények.”

Vettel egy kétkiállásos stratégiával szerezte meg a 3. helyet, ám a futam utolsó harmadában fontolgatta, hogy kiáll száraz pályás abroncsokért.

A német szerint így esélyük lehetett volna akár a győzelemre is, de megérti a csapat döntését, hogy kitartottak az intermediate-ek mellett.

„20 körrel a vége előtt gondolkodtam a száraz pályás gumikon, mert a pálya folyamatosan száradt, a gumik pedig elfogytak – szóval lényegében már ekkor slickeken mentünk.”

„Szerintem csak senki nem merte bevállalni, mert az előrejelzések szerint jöhetett volna még eső, ami aztán nem érkezett meg. Nagyon szerettem volna felrakni őket, mert szerintem esélyt adott volna a győzelemre, de persze elégedett vagyok a 3. hellyel.”

Vettel az utolsó körben kaparintotta meg a dobogós helyezést, miután csapattársa, Charles Leclerc hibázott, miközben Sergio Perezt támadta.

„Láttam, hogy Charles nagyon közel van Sergióhoz, és hallottam, hogy Sergio már küszködik a gumikkal. Az előző körökben vadásztam már rájuk, és aztán láttam, ahogy harcolnak. Amint láttam, hogy Charles elfékezi magát, nyilván érzékeltem, hogy lehetőség kínálkozik.”

„Nagyon közel voltam Sergióhoz is. A gumikból pedig szerintem már semmi sem maradt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!