Vettel: Szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk, ahogy Verstappen történelmet ír - F1VILÁG.HU

Vettel: Szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk, ahogy Verstappen történelmet ír

A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel szerint mindenkinek el kellene ismernie ezt a teljesítményt, amit manapság Max Verstappen letesz az asztalra. A német szerint szerencsések vagyunk, hogy a szemtanúi lehetünk annak, hogy a holland pilóta történelmet ír.

A kétszeres világbajnok 2023-ban elképesztő dominanciát mutat a Forma-1-ben, nemrég pedig sorozatban tíz győzelmet szerzett, ami új rekordnak számít a száguldó cirkuszban. Ezen eredménye kapcsán mondta azt a Mercedes-főnök Toto Wolff, hogy leginkább „a Wikipediára való”, bár később elismerte, kissé faragatlan volt megjegyzése kapcsán.

Verstappen a Japán Nagydíj előtt nyilatkozta azt, nem különösebben érdeklik a degradáló megjegyzések, ugyanakkor megjegyezte, az, aki nem ismeri el a Red Bull eredményeit és teljesítményét, „nem igazi F1-rajongó”.

Az F1-ben korábban szintén domináló Sebastian Vettel szerint Verstappen igenis tiszteletet érdemel eredményei miatt.

„Azt gondolom, az emberek nem szeretik, ha mindig ugyanaz a versenyző nyer” – mondta a német versenyző. „Most Max a nyerő. Korábban Lewis (Hamilton) volt. Előtte én. Egykor Mika (Häkkinen), aztán nyilván Michael (Schumacher).”

„Azt gondolom, ez része a sportnak. De szerintem szerencsésnek kellene éreznie magát az embernek, hogy a szemtanúja lehet, ahogy történelmet írnak. És amit Max idén produkál, az lenyűgöző. Az autója elképesztő, de az erőfeszítései még inkább. Egyetlen hibát sem követett el, szóval nem lehet eléggé elismerni a teljesítményét.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!