Vettel szerint Alonsóval is nagyon nehéz dolga lesz az Aston Martinnak - F1VILÁG.HU

Vettel szerint Alonsóval is nagyon nehéz dolga lesz az Aston Martinnak

HIRDETÉS
A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel elárulta, egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy jelenlegi csapata, az Aston Martin képes lesz felzárkózni a száguldó cirkusz jelenlegi élcsapataira a következő években.
action, TS-Live, Silverstone Circuit, GP2210a, F1, GP, Great Britain
Sebastian Vettel, Aston Martin AMR22

A szezon végén visszavonuló Vettel tavaly szerződött a silverstone-i csapathoz, és nagy reményeket fűzött az idei szezonhoz, hiszen jelentősen megváltoztak az F1 szabályai, ami mindenki számára komoly lehetőséget kínált. Az Aston Martin viszont nem tudott élni ezzel, jelenleg pedig csak a 7. helyet foglalja el az összetett pontversenyben.

Vettel helyét 2023-ban Fernando Alonso veszi majd át, aki több évre szóló megállapodást kötött a csapattal – és természetesen komoly ambíciókkal érkezik az istállóhoz. Vettel ugyanakkor azt mondja, rögös út vár a csapatra, és nagyon nehéz lesz felzárkózni, hiába érkeztek olyan sokat látott szakemberek a csapathoz, mint például Dan Fallows vagy Eric Blandin.

„A győzelem nem garantálja azt, hogy újra nyerni fogsz, de kétségkívül segít. Az emberek megvannak, az új gyár épül, szóval minden kezd összeállni. De időbe fog telni” – mondta a német versenyző. „Óriási lehetőséget kínáltak az idei szabályváltozások, de ugyanabba a csapádba estünk bele, mint sokan mások. Egyes csapatok talán kicsit szerencsések voltak, magasabb hasmagasság köré tervezték az autójukat, ami működik.”

„Ezek a szabályok 2026-is vannak érvényben, szóval azok a csapatok, melyek jól kezdtek, előnyben lesznek a gyengén rajtolókkal szemben, a költségplafon pedig azt jelenti, hogy nem is lehet több pénzt és erőforrást mozgósítani a problémák megoldására.”

Vettel hozzátette, Alonso is pontosan tudja, mekkora fába vágta a fejszéjét, és nem kell semmiféle tanáccsal ellátnia a spanyolt.

„Fernandónak nincs szüksége semmiféle tanácsra. Nem is vagyok biztos benne, hogy elfogadná, de nincs is rá szüksége. Elég régóta van már itt, sok mindent látott – szóval rendben lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!