Vettel szerint három fő problémát kell megoldania a Ferrarinak - F1VILÁG.HU

Vettel szerint három fő problémát kell megoldania a Ferrarinak

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szerint csapatának, a Ferrarinak három fő problémát kell orvosolnia, ha nem akar újabb vereséget szenvedni a Mercedestől.

A Mercedes a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon domináns kettős győzelmet aratott, miközben a Ferrari nem tudott beleszólni az elsőségért folyó küzdelembe.

Vettel csak a 4. helyen futott be Barcelonában, míg csapattársa, Kimi Räikkönen műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt.

„Nem voltunk elég gyorsak” – mondta Vettel, kinek hátránya 17 pontra nőtt az összettben Lewis Hamiltonnal szemben.

„Ha ezt nem látjuk, akkor vakok vagyunk – mert az első etapban nem volt meg a tempónk. Emellett pedig küszködtünk egy kicsit a gumikkal is a hétvége során. Változtak ugyan, de ez mindenkire vonatkozott, a mi célunk pedig az, hogy jobbak legyünk a többieknél, nem pedig rosszabbak.”

„A harmadik dolog pedig, hogy a megbízhatóság szempontjából ez egy gyenge hétvége volt. Kiminek gondja volt a motorral [a pénteki edzések után], és nyilván a versenyen is kiesett. Ha ezt a három dolgot nem látjuk, akkor nincs mentségünk.”

Vettel hozzátette, nem mutogathatnak arra, hogy a pálya, vagy a gumik nem feküdtek a Ferrari autójának.

„Számtalanszor elmondtam már, hogy ez egy erős csapat, rengeteg bennünk a potenciál. Ugyanakkor meg kell bizonyosodnunk arról, hogy megoldjuk a problémáinkat” – mondta a német.

„Nem volt jó napunk, de fontos, hogy megértsük, miért, és mi az, ami hiányzik. Voltak fejlesztéseink erre a versenyre, és lehet, hogy a többiek több újítással érkeztek. És eltérő abroncsok is voltak, ami talán jobban feküdt másoknak, mint nekünk.”

Hirdetés

„De segít ez bármit is? Miért találjunk kifogásokat? A lényeg, hogy nem voltunk elég gyorsak a győzelemhez, és ezt meg kell oldani.”

Vettel magabiztosan várja a soron következő monacói versenyt, ám nem csapatának nem szabad elfelejtenie, hogy „komoly vereséget” szenvedtek Spanyolországban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!