Vettel szerint már 3 csapatnak vannak győzelmi esélyei - F1VILÁG.HU

Vettel szerint már 3 csapatnak vannak győzelmi esélyei

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

Most már nem csak a Ferrari és a Mercedes küzdelméről szólnak a Forma-1-es versenyek, Sebastian Vettel szerint ugyanis a győzelmekért folyó csatákba egyre inkább beleszól majd a Red Bull alakulata is.

A múlt hétvégi Maláj Nagydíjon Max Verstappen tudott nyerni, aki erőből, éles küzdelemben gyűrte le a pole pozícióból rajtoló Lewis Hamiltont.

A Ferrarik pedig Szingapúr után ismét betliztek, hiszen technikai problémák miatt nem sikerült a győzelemért harcolniuk.

Vetteléknek tehát van min javítani, a német pedig azt mondja, optimistán várja a Japán Nagydíjat, hiszen a pénteki első szabadedzésen meglehetősen gyorsnak mutatkoztak. Vettel a legjobb idővel zárta a szuzukai nyitónapot, melynek második felét elmosta az eső.

„Kár, hogy nem tudtunk körözni a második edzésen. A pályán való munkát illetőleg minden rendben zajlott. Meglátjuk, mit tartogat az időjárás szombatra – azt mondják, lehet még eső” – mondta a négyszeres világbajnok.

„Az autó viszont eddig egészen jó, délelőtt sikerült tisztességes teljesítményt nyújtani. Megpróbáltunk annyi időt a pályán tölteni, amennyit csak lehet. Persze nyilván jobb lett volna, ha többet körözhetünk ma.”

„A pénteki edzésnapok nyilván a tanulásról szólnak. Ugyanakkor viszont az idény ezen késői szakaszában már elég jól értjük a gumikat és minden egyebet, szóval nem feltétlenül kell körözni. Nyilván nem árt, de ezek a körülmények mindenkire ugyanolyan hatással vannak.”

Vettel hozzátette, nem lesz könnyű dolguk, ha a versenyen is esni fog az eső, hiszen a Ferrari legutóbb nem remekelt vizes pályán.

„Nem tudom, hogy a versenyen esik-e majd az eső, de ha vizes lesz a pálya, akkor még fejlődnünk kell. Amikor legutóbb ennyire esett Monzában, nem voltunk túl erősek. Malajziában kicsit jobb volt a helyzet. De remélem, hogy megtanultuk a leckét. Az autó gyors, szóval versenyképes lehet. Rajtunk múlik, hogy jól eltaláljuk-e a dolgokat. Bármilyen is lesz az idő, remélem, hogy gyors versenygéppel rukkolhatunk elő.”

Hirdetés

A négyszeres világbajnok beszélt arról is, a hátralévő versenyek már nem csak a Ferrari és a Mercedes küzdelméről szólnak majd.

„Most már nem egy párharcról van szó, hanem 3 csapat küzdelméről. Ez csak érdekesebbé teszi a helyzetet. Ugyanakkor nem változtat azon a tényen, hogy az élen akarunk lenni. Van pár változtatás Malajzia óta – persze nem sok, hiszen csak pár napja volt a legutóbbi verseny.”

„Azt gondolom, összességében rendben van az autónk – rajtunk áll, hogy sikerül-e ehhez méltó eredményeket elérni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!