Vettel szerint nem kell felülvizsgálni a stratégiaalkotás folyamatát a Ferrarinál - F1VILÁG.HU

Vettel szerint nem kell felülvizsgálni a stratégiaalkotás folyamatát a Ferrarinál

HIRDETÉS
Sebastian Vettel szerint nincs szükség a Ferrarinál arra, hogy felülvizsgálják a stratégiák megtervezésének folyamatait, illetve a kommunikációt – a német pilóta azt mondja, kívülről nagyon nehéz megítélni a helyzetet.
GP SPAGNA F1/2020 -  DOMENICA 16/08/2020  
credit: @Scuderia Ferrari Press Office Sebastian Vettel

Vettel a hétvégi Spanyol Nagydíjon a 11. helyről rajtolva a 7. helyen ért célba – a csapat futam közben váltott stratégiát, a rádióforgalmazásból pedig az derült ki, az olaszok nemigen voltak a helyzet magaslatán.

A négyszeres világbajnok a közepes keverékű abroncsokkal vágott neki a versenynek, majd a lágy keverékre váltott – a futam egy pontján aztán felvetette, mi lenne, ha ezzel a szettel megpróbálnának elmenni a verseny végéig.

A Ferrari ekkor még két kerékcserével tervezett, Vettel pedig több körön át keményen nyomta a lágy gumikkal, mire versenymérnöke felvetette az egykiállásos stratégiát.

„Haha, a p*csába! Ezt kérdeztem korábban! Már 3 kör óta nyomom!” – reagált Vettel a rádión.

Az egykiállásos stratégia végül működött: bár Vettel veszített két helyet, végül a 7. pozícióban ért célba.

Sorozatban ez volt a második alkalom, amikor a taktika okozott némi zavart Vettel és a Ferrari között: a 70. évforduló Nagydíján Vettel verseny közben, a rádión szúrt oda Ferrarinak, szerinte ugyanis a csapat elszúrta a stratégiáját.

A német viszont a barcelonai futam után azt mondta, nincs szükség arra, hogy felülvizsgálják a stratégiák megtervezésének folyamatát, illetve a kommunikációt.

„Nem, nem hiszem” – mondta Vettel.

„Nyilván beszélünk róla, és volt is már egy rövid beszélgetésünk. Azt gondolom, vannak dolgok, amiket mindig lehet jobban csinálni. A hétfői értekezleteken mindig könnyű sok mindent tudni, hogy mit kellett volna, vagy mit lehetett volna csinálni.”

Hirdetés

„De azt hiszem, ami fontos, hogy megegyeztünk abban, hogy vállaljuk a kockázatot, és nyilván kifizetődött. Ebben a helyzetben nem hiszem, hogy sok vesztenivalónk volt.”

„Teljesen normális, hogy kommunikálunk. Nektek pedig nagyon furcsa megítélni ezt, mert függően attól, hogy mit játszottak be a közvetítésbe, és mit nem, nagyon nehéz tudni, hogy mi hangzott el, és nehéz tiszta képet kapni.”

„Semmi kiemelkedő nem történt most. Nyilván sok minden szól a gumik menedzseléséről, és végül hoztunk egy döntést, amihez tartottuk magunkat, szóval rendben van.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!