Vettel szerint túl veszélyes volt a Japán Nagydíj - F1VILÁG.HU

Vettel szerint túl veszélyes volt a Japán Nagydíj

Az Aston Martin Forma-1-es pilótája hálás azért, hogy az esőfutamon senkinek nem esett baja, de úgy véli, az F1-nek többet kell tennie a biztonságért. A pályák kialakítására és az esőgumikra kitért a német világbajnok.

Vélhetően visszatérő beszédtéma lesz az idei Forma-1-es Japán Nagydíj, ami Max Verstappen világbajnoki címe mellett az eső miatt kialakult biztonsági kockázatok miatt is emlékezetes marad. Sebastian Vettel óriási teljesítményt nyújtva, kiváló gumistratégiával a hatodik helyet szerezte meg a lerövidített futamon, ám a saját versenyét csak röviden értékelte. Annak örül, hogy a balesetet szenvedett Carlos Sainz nem sérült meg.

„Elégedett vagyok, nyilván nagyszerű dolog pontokat szerezni egy ilyen versenyen. Jól döntöttünk az elején [a kerékcserével], ami viszont a leginkább számít, hogy Carlos jól van. Nagyon furcsa helyzet alakult ki, de megúsztuk, és szerintem ez a legfontosabb.”

 

Vettelt a saját futamával ellentétben a verseny lebonyolítása sokkal jobban foglalkoztatta. Beszélt az abroncsok körül kialakult furcsa helyzetről is: elmondása szerint veszélyes volt az első rajtot átmeneti esős gumikkal lebonyolítani, de mivel az bizonyult a gyorsabb típusnak, így senki sem akart extrém esőgumikon indulni. Szerinte több területen is fejlődhetne az F1, ami az esős versenyeket illeti.

„Sok minden vezetett ehhez a helyzethez, amit meg kell értenünk. Először is, a teljes mezőny rossz gumikon volt, amiért egyszerre lehet mindenkit és senkit sem hibáztatni. Van egy átmeneti abroncsunk, ami az extrém esőshöz képest sokkal gyorsabb, viszont az extrém esős feladata az ilyen körülmények közötti helytállás. Nem tudunk versenyezni, ha némi víz kerül a pályára, ezt a problémát meg kell oldanunk. A vízelvezetés valószínűleg hagy kívánnivalót maga után, erről évek óta tudunk.”

„Egyik dolog vezet a másikhoz, aztán megtörténik a baleset, Carlos kicsúszik. Az autón belül a látási viszonyok a nullával voltak egyenlőek, így szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy semmi sem történt. Biztosítanunk kell, hogy máskor sem történik baj.”

Bár futam alatt kialakult traktor-ügy sokakat Jules Bianchi szörnyű balesetére emlékeztetett, Vettel szerint a mai példa azt mutatja, hogy nem mindenki emlékszik rá kellők mértékben. Ezt egy másik olyan területnek nevezte meg, ahol az F1-nek fejlődnie kell.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Vettel szerint túl veszélyes volt a Japán Nagydíj
Sajtóhír: Nem lesz verseny Dél-Afrikában, marad a Belga Nagydíj a naptárban
A Sauber-főnök még a 45 éves Alonsót is leszerződtetné
Aston Martin: Ki kell derítenünk, miért szenvedtünk a verseny elején
Főnöke szerint elképesztő, hogy Verstappen a telefoncsörgést is felismeri az autóban ülve

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!