Vettel szomorú, hogy nem lesz több időmérős köre Szuzukában - F1VILÁG.HU

Vettel szomorú, hogy nem lesz több időmérős köre Szuzukában

HIRDETÉS
Év végi visszavonulásának bejelentése óta egyik pálya sem töltötte el annyi érzelemmel Sebastian Vettelt, mint Szuzuka. A német idei legjobb időmérős eredményének beállításával búcsúzik kedvenc helyszínétől.
Sebastian Vettel Aston Martin press conference

A négyszeres világbajnok a kilencedik helyet szerezte meg a Japán Nagydíj időmérőjén, ami szokatlanul erős eredmény az idén leggyakrabban a mezőny hátsó harmadához tartozó Aston Martintól. A német tíz pozícióval legyőzte csapattársát, Lance Strollt, ráadásul életben tartotta azon sorozatát, hogy karrierje minden szuzukai időmérőjén a legjobb tíz közé kvalifikált. Az elmúlt két évben a világjárvány miatt a Forma-1 nem utazott el Japánban, emiatt viszont Vettel csak még különlegesebbnek érzi ezt a hétvégét és a szurkolóktól felé áradó szeretetet.

„Rendkívül élveztem, ugyanakkor kicsit szomorú is vagyok. Csodálatos időmérőt futottam, elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok alakultak, minden körben egyre gyorsabb tudtam lenni. Nagyon szeretem ezt a pályát. Persze vasárnap a verseny lesz majd a fő esemény, de az már másmilyen érzést fog nyújtani, hiszen az időmérőn érezhetjük magunkat a leginkább elemünkben.”

„Rengeteg támogatást kapok itt. Ez a hely tele van energiával, az emberek nagyon boldogok, hogy visszatértünk. Számos német zászlót is láttam, és úgy éreztem, mindezért köszönetet kell mondanom” – fogalmazott Vettel, aki a csapatrádión keresztül egy „arigato” üzenettel tette ezt meg.

Vettel egy hete Szingapúrban a nyolcadik helyen ért célba, szerinte azonban az akkorinál is keményebb feladat lesz most vasárnap megismételni a pontszerzést.

„Papíron nem ez a legjobb pályánk, hiszen a nagy hátsó szárnyunk miatt az autónk légellenállása elég rossz. Szóval talán Szuzuka ereje segített!” – vágta rá a német, aki 2011-ben itt ünnepelhette második világbajnoki címét. „Még a Q3-ban is gyorsulni tudtam, pedig ott elméletben már nem harcoltunk senkivel, hiszen mindenki más gyorsabb volt nálunk. Lando viszont balszerencsés volt, így őt végül le tudtuk győzni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Vettel szomorú, hogy nem lesz több időmérős köre Szuzukában
Az FIA elutasította az Aston Martin óvását
A rajtkiugrásokról egyeztetnek az F1-es csapatok
Összetűzés, majd ellentmondás a Ferrari két pilótája között
Sainz balesete miatt került nehéz helyzetbe Russell az időmérőn
Piastri: Gyors autók vannak mögöttünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!