Vettel: Talán csak Hamiltonnak nem rövid távú a memóriája - F1VILÁG.HU

Vettel: Talán csak Hamiltonnak nem rövid távú a memóriája

HIRDETÉS
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője elmondta, jól esik neki, hogy Lewis Hamilton a védelmére kelt az F1-es Bahreini Nagydíjon történt hibáját követően.
Fotó: Scuderia Ferrari

Miután Vettel hibázott a Bahreini Nagydíjon, újra sok kritikát kapott, ahogyan tavaly, az év második felében is. A német versenyző Bahreinben Hamiltonnal csatázott, amikor megpördült, ezzel pedig megfosztotta magát a lehetőségtől, hogy később, Charles Leclerc műszaki hibáját követően a győzelemért harcoljon.

Hamilton a kritikákat hallva védelmébe vette a négyszeres világbajnokot, és elmondta, mindenkivel előfordul, hogy rosszabb hétvégéje van, és hibázik, Vettel pedig olyan dolgokat ért már el karrierje során, amelyek mellett eltörpül egy-egy gyengébb szereplés.

A német versenyzőt Kínában megkérdezték, mit szól riválisa szavaihoz: „Talán ő az egyetlen, akinek nincs rövid távú memóriája” – reagált Vettel.

„Azt hiszem, már elég hosszú ideje vagyunk itt, és nyilvánvalóan amennyire én le akarom győzni őt, ő is annyira akar legyőzni engem. De néha nem tudhatod, hogy mi történik a másikkal a csapatban, hacsak nem egy istállónál versenyeztek – ebben az esetben kicsit többet tudsz.”

Vettel hozzátette, eddig nem tudta, hogy Hamilton védelmébe vette őt a kritikákat hallva, de jól estek neki riválisa szavai.

„Néha nem úgy alakunknak a dolgok, ahogy szeretnénk, de ha nem értik, vagy nem tudják, miről van szó, akkor nehéz bármit is mondani ezekről. De tudom azt is, hogy ezek az ítélkezések általában egy hétre visszamenőleg történnek” – mondta a német. „Szóval ez az élet része. Nem tudtam, hogy mondott valami kedveset, de jó ezt hallani.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!