Vettel több előzést vár Barcelonában - F1VILÁG.HU

Vettel több előzést vár Barcelonában

HIRDETÉS

A légellenállást csökkentő rendszernek (DRS) köszönhetően idén több előzést láthatunk majd Barcelonában, mint a korábbi években – véli a Red Bull Racing világbajnoka, Sebastian Vettel.


A légellenállást csökkentő rendszernek (DRS) köszönhetően idén több előzést láthatunk majd Barcelonában, mint a korábbi években – véli a Red Bull Racing világbajnoka, Sebastian Vettel.

A címvédő a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, miután jól ismerik a barcelonai versenypályát, arra törekszenek majd a hétvége során, hogy a lehető legtöbbet kihozzák az RB7-es versenygépéből.

„Jól ismerjük a pályát a téli tesztekről – jól kell, hogy illeszkedjen az autónkhoz, a célunk pedig az, hogy a lehető legjobb eredményt érjük itt el” – mondta Vettel, majd hozzátette, véleménye szerint az állítható hátsó szárnyaknak hála idén az előzések is megszaporodhatnak.

„A barcelonai egy olyan pálya, ahol hagyományosan kevés az előzés, idén viszont a DRS miatt megváltozhat a helyzet. Kedvelem Spanyolországot és jól ismerem Barcelonát is – egy nagyszerű modern város tele élettel és érdekes architektúrával.”

„Szeretem a spanyol embereket és a kultúrájukat, mindig fantasztikus a légkör a spanyol sporteseményeken, legyen az autóverseny vagy futballmeccs.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!