Friss hírek

Vettel újra dobogón: Erősek voltunk és remekül dolgoztunk!

A tavalyi Török Nagydíj óta először állhatott dobogóra Forma-1-es versenyen a száguldó cirkusz négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel.

A német versenyző Sergio Perez mögött a 2. helyen ért célba az Azeri Nagydíjon, a verseny leintését követően pedig főleg csapata, az Aston Martin munkáját dicsérte.

Vettel egy határozott taktikával vágott neki a futamnak a 11. rajthelyről, igyekeztek elnyújtani az első etapot, ami egy meglehetősen jó döntésnek bizonyult.

A rutinos versenyző aztán profitálni tudott Max Verstappen defektjéből és Lewis Hamilton hibájából, így a dobogó második fokára állhatott fel.

„Nagyszerű eredmény, főleg annak fényében, hogy a 11. helyről rajtoltam” – mondta a négyszeres világbajnok.

„Nagyon erősek voltunk, a csapat remek munkát végzett. Jól felkészültünk a versenyre, Nagyon erős volt az első etapunk, és jó tempóval rendelkeztünk. Az újraindítás után is lecsaptunk.”

„A 4. helyen haladtunk, és aztán Max sajnos kiesett, mi viszont profitálni tudtunk belőle. Ekkor viszont még nem volt vége, jött a piros zászló. De az autóban maradtam, próbáltam koncentrált maradni, mert tudtam, hogy esélyem lehet a 2. helyre, akár a győzelemre is. Jól sikerült aztán a rajt, és aztán profitáltunk Lewis hibájából.”

Vettel hozzátette, izgatottan várja már a Francia Nagydíjat, és reméli, ott is erős teljesítménnyel rukkolhatnak elő.

„Várom már a következő versenyt, és remélem, hogy meg tudjuk tartani ezt a lendületet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!