Friss hírek

Vettel végső célja a Ferrarinál versenyezni

A sport történetének legfiatalabb futamgyőztese, Sebastian Vettel még meg sem kezdte első szezonját új csapatával, a Red Bull Racinggel, máris arról álmodozik, hogy egy napon a Ferrari versenyzőjeként gördülhet majd pályára.

A sport történetének legfiatalabb futamgyőztese, Sebastian Vettel még meg sem kezdte első szezonját új csapatával, a Red Bull Racinggel, máris arról álmodozik, hogy egy napon a Ferrari versenyzőjeként gördülhet majd pályára.

A német pilóta, aki az elmúlt szezonban történelmet írt az Olasz Nagydíjon aratott futamgyőzelmével, a következő idényt már az anyacsapat, a Red Bull Racing színeiben kezdi majd meg.

Bár tisztában van azzal, hogy az energiaital-gyárosoknál sokkal nagyobb esélye lesz a sikerre, Vettel elárulta, nagy álmai közé tartozik, hogy jó barátja, Michael Schumacher nyomdokaiba lépjen, és egy napon a Ferrarinál versenyezhessen.

“Mindig is az volt az álmom, hogy egy napon a Ferrarinál versenyezhessem” – mondta a német pilóta a Welt am Sonntag c. lapnak adott nyilatkozatában. “A Ferrari tudja, miként kell világbajnok autót építeni.”

“Mindig is az élen lesznek, hiszen teljesen mások az erőforrásaik, mint nekünk, a Red Bullnál, azonban a folytonosság nagyon fontos, ezért is vagyok most a Red Bullal” – tette hozzá Vettel, aki azt is elmondta, hogy nem Schumacher közbenjárásával szeretne a Ferrarihoz kerülni.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek