Vettel vezetésével Red Bull első sor Indiában - F1VILÁG.HU

Vettel vezetésével Red Bull első sor Indiában

HIRDETÉS

Sebastian Vettel rajtelsőséget szerzett az időmérőn, így az élről várhatja az Indiai Nagydíj rajtját. A Red Bull németje mellől csapattársa, Webber indulhat. A McLaren a második, a Ferrari a harmadik sort foglalja el.


Sebastian Vettel rajtelsőséget szerzett az időmérőn, így az élről várhatja az Indiai Nagydíj rajtját. A Red Bull németje mellől csapattársa, Webber indulhat. A McLaren a második, a Ferrari a harmadik sort foglalja el.

Stílszerűen a Force India pilótája, Paul di Resta hajtott ki elsőként a pályára az Indiai Nagydíj időmérő edzésén. A harmadik szabadedzéshez képest a levegő és az aszfalt hőmérséklete is emelkedett kissé, 29, illetve 38 Celsius-fokot mutattak a hőmérők a rajtkor.

A pálya ritmusát néhányan még mindig nem érezték meg, sok volt a rontás, persze ez nyilvánvalóan nagyban köszönhető annak is, hogy az aszfalt még mindig igencsak poros volt. A Q1-ben Felipe Massa mutatta be a leglátványosabb rontást, az utolsó előtti kanyarban csúszott ki a Ferrarival. A brazil ezzel együtt is simán továbbjutott, és autója sem sérült meg.

A kiesést jelentő hét pozícióból hat ezúttal is hamar elkelt, a Caterham, a Marussia és a Hispania egészéves bérletett váltott a rajtrács utolsó három sorába. A 18., vagyis még kiesést érő pozíció elkerüléséért Toro Rosso házi csata alakult ki, végül Daniel Ricciardo felülmúlta Jean-Eric Vergne-t, így a fiatal ausztrál jutott tovább.

Az első etapot Heikki Kovalainen a pálya mellett fejezte be. A finn amúgy sem volt formában, csapattársától, Vitalij Petrovtól hét tizeddel kikapott.

A legjobb köridőt az első húsz percben Pastor Maldonado szállította, a Williams pilótája lágy gumikkal ugrott az élre, eredménye 1:26.048 volt.

A második etapban megszülettek az első 1:25-ös eredmények is, nem meglepő módon Sebastian Vettel szállította a legjobb eredményt. A Red Bull Racing másik pilótája, Mark Webber is kiváló idővel jelentkezett, de Fernando Alonso (Ferrari), a két McLaren és némi meglepetésre Nico Rosberg továbbjutása sem volt veszélyben, pedig a Mercedes eddig nem igazán jeleskedett Indiában.

A Q2-es kiesés elkerüléséért nagy harc volt, és végül a fent nevezett hatosfogaton kívül Maldonado, Sergio Perez (Sauber), Kimi Räikkönen (Lotus) és Massa örülhetett.

Romain Grosjean 26 ezredmásodperccel maradt le a Q3-ról, ennyivel volt lassabb Massánál. Miután csak a 14. időt autózta, Michael Schumacher is kiesett, miközben csapattársa, Nico Rosberg hatodik lett. A két Force India sem jutott tovább, így az indiai pilóta, Narain Karthikeyan után az indiai csapat is elbúcsúzott az indiai kvalifikációtól – természetesen utóbbi volt a nagyobb meglepetés.

Hirdetés

Bruno Senna (Williams), Ricciardo és Kamui Kobayashi (Sauber) számára is véget ért az időmérő. A legjobb idővel (1:24.435) Vettel lépett tovább a top10-be.

Az utolsó etapban Webber kezdésnek megfutotta a hétvége legjobb eredményét (1:25.327), az első percekben rajta kívül csak Alonsónak és Hamiltonnak volt mért köre. Vettel hibázott a 4-es kanyarban, így ő nem fejezte be első kísérletét. A többiek pedig egyszerűen csak spóroltak a gumikkal, és egyetlen gyorskört tartogattak a hajrára.

Vettel második nekifutásra 44 ezredet rávert Webberre, és ez elég is volt neki az újabb pole pozícióhoz. A riválisok Webber eredményére sem tudtak mit lépni, így ismét a két Red Bull rajtol az első sorból. Hamilton, Button, és Alonso, Massa sorrendben McLaren-, és Ferrari-sor következik a rajtrácson. A Red Bullok magabiztos előnnyel nyerték az időmérőt.

Räikkönen a hetedik helyre hozta be a Lotust, mellőle Perez rajtol majd. Maldonado kilencedik lett, míg a 10. helyről Rosberg indul, ő mért kör nélkül fejezte be az indiai időmérő edzést.

A rajtrácsot látva, illetve figyelembe véve azt a tényt, hogy Indiában nehéz előzni, az első sorból induló Red Bullokat vasárnap is nehéz lesz megszorongatni – nemhogy megelőzni. A bajnokságot hatpontos előnnyel vezető Vettelnek így jó esélye van arra is, hogy tovább növelje előnyét Alonsóval szemben.

Persze a Forma-1 történetének második Indiai Nagydíja nem lefutott még, hiszen az időmérőn is láthattuk, hogy Vettel is tud hibázni, és ha a riválisok nyomást tudnak rá gyakorolni, akkor a versenyen is elkaphatják. A bajnokságnak és a futamnak is jót tenne, ha valaki meg tudná törni Vettel hetek óta tartó remek sorozatát.

A 60 körös futam vasárnap magyar idő szerint 10:30-kor rajtol.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!