Vettelt körbejárta a Ferrari maranellói gyárát

Jelenése volt a Ferrari maranellói központjában a csapat újonnan szerződtetett négyszeres világbajnokának, Sebastian Vettelnek.


Jelenése volt a Ferrari maranellói központjában a csapat újonnan szerződtetett négyszeres világbajnokának, Sebastian Vettelnek.

A Red Bulltól érkezett versenyzőt a Scuderia nemrégiben kinevezett új csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene rendelte magához. A látogatás célja az volt, hogy Vettel a csapat központjának minden részlegét körbejárja és megismerkedjen azokkal a szakemberekkel, akikkel együtt kell dolgoznia a továbbiakban.

Bár az évadzáró abu dhabi teszten a négyszeres világbajnok még nem vezethette a Ferrari autóját – a Red Bull ugyanis megvétózta ezt –, a garázsban azért megjelent, december elején pedig Fioranóban egy korábbi tűzpiros autóval már körözhetett is.

Vettel csapattársa az idei évben a szintén világbajnok Kimi Räikkönen lesz majd. Bár a Ferrarinál komoly átszervezéseket hajtottak végre az elmúlt időszakban, a csapatnál tudják, idén sem lesz könnyű dolguk.

Maurizio Arrivabene csapatfőnök korábban úgy nyilatkozott, két-három győzelemmel már elégedettek lennének.

A Ferrari január 30-án mutatja majd be 2015-ös versenyautóját, néhány nappal az előszezon első, jerezi tesztje előtt.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!