Vettelt meglepte a harmadik rajtpozíció - F1VILÁG.HU

Vettelt meglepte a harmadik rajtpozíció

HIRDETÉS

Sebastian Vettel elárulta, hogy egyáltalán nem számított komolyabb sikerre az időmérőn, különösen azok után, hogy a három szabadedzésen mindössze 35 kört tudott csak teljesíteni Melbourne-ben.

Sebastian Vettel elárulta, hogy egyáltalán nem számított komolyabb sikerre az időmérőn, különösen azok után, hogy a három szabadedzésen mindössze 35 kört tudott csak teljesíteni Melbourne-ben.

A Red Bull Racing német versenyzője nem kezdett túl jól: a pénteki első edzésen csak egy mért kört teljesített, ugyanis egy hidraulikus probléma miatt már korán fel kellett adnia a küzdelmet, majd a délutáni tréningen hibázott, és a kavicságyban landolt.

A szombat reggeli edzés sem úgy sikerült, ahogy azt szerette volna, ugyanis egy fékhiba miatt csak 12 körig jutott.

Éppen ezért nem is várt túl sokat a mai időmérőtől, ahol végül a harmadik helyre tornázta fel magát, így a Brawn GP duója mögül, a második sorból vághat neki a holnapi Ausztrál Nagydíjnak.

“Két nagyon nehéz napom volt, egészen a kvalifikációig” – mondta Vettel. “Tegnap csak egyetlen mért körig jutottam az első edzésen, majd a második tréningen hibáztam, így nem is tudtam befejezni előre kiírt programomat.”

“A mai reggeli edzésen is voltak gondjaink, ami miatt értékes időt vesztettem, így egészen addig nagyon nem alakultak jól a dolgaink, de az adatokat kiértékeltük és áttanulmányoztunk, úgy készültünk fel az időmérőre, és szerintem ez sikerült.”

“Volt egy pont, mikor attól tartottunk, hogy nem kerülünk be a második etapba, de aztán itt vagyunk a harmadik helyen, a második sorban, és már alig várom a holnapot, mikor jó esélyünk lesz a pontszerzésre” – tette hozzá a német pilóta, aki azért óvatos a holnapi versennyel kapcsolatban.

“Számítógépen sokkal több kört tettünk meg, mint a pályán, de úgy tűnik, ez segített. Bár mi vagyunk a leggyorsabbak a Brawn versenyzői mögött, nem szabad elszállnunk, mert hosszú még a szezon, ez egy gyors kezdés. Most az a legfontosabb, hogy felkészüljünk a versenyre, és minél több pontot szerezzünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!