Videó: A Mercedes végre le tudta szedni Bottas jobb elsőjét - F1VILÁG.HU

Videó: A Mercedes végre le tudta szedni Bottas jobb elsőjét

HIRDETÉS
Nagy nehezen sikerült leszednie a Mercedes Forma-1-es csapatának Valtteri Bottas jobb első kerekét – erről a csapat egy videót is közzétett nemrég közösségi oldalain.
2021 Monaco Grand Prix, Sunday - LAT Images Valtteri Bottas Mercedes

A finn versenyző nem tudott célba érni a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon, kerékcseréje során ugyanis a Mercedes szerelői képtelenek voltak leszedni az autó jobb első kerekét.

James Vowles, a Mercedes vezető stratégája nemrég elárulta, pontosan mi is okozta a problémát, erről részleteket ide kattintva olvashatsz.

A Mercedes csütörtök délután örömmel számolt be róla közösségi oldalain: sikerült leszedni a szóban forgó kereket.

James Vowles egyébként elárulta, már a monacói garázsban is megpróbálták valahogy leműteni a jobb elsőt Bottas autójáról, ebben még a Ferrari is próbált segíteni nekik, ám végül úgy döntöttek, csak Brackley-ben szedik le róla.

„Arra jutottunk, hogy néhány komolyabb és speciálisabb eszközre lesz szükségünk ahhoz, hogy leszedjük az anyát, és jobb, ha ezt a gyárban csináljuk” – mondta.

„Emellett ez lehetővé teszi számunkra a „boncolást” is, hogy megértsük, hogyan kopott el az anya. És gyűjtöttünk néhány nyomot, mely segít nekünk abban, hogy jobb munkát végezzünk a jövőben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!