Videón, ahogy Alonsót elvarázsolja néhány illatos virág - F1VILÁG.HU

Videón, ahogy Alonsót elvarázsolja néhány illatos virág

Kétségkívül üde színfoltja lett az idei Forma-1-es mezőnynek az újra csúcsformában teljesítő Fernando Alonso, aki szemmel láthatóan élvezi, hogy 41 évesen még a száguldó cirkusz mezőnyének tagja lehet.

A spanyol versenyző az idei évre szerződött át az Aston Martin csapatához, és úgy tűnik, hosszú idő után először sikerült jó üzletet csinálni, hiszen az évad első öt versenyéből négyet dobogós helyen tudott zárni.

Alonso szemmel láthatóan élvezi a sikert, és úgy tűnik, a jó eredmények a pályán kívül is egy sokkal lazább, önfeledtebb versenyzőt eredményeznek – nagyjából ez látszik azokból a videókból is, melyek a vasárnapi versenyt követően kerültek fel a közösségi oldalakra, és melyek megmutatják, hogy a kétszeres Forma-1-es világbajnok még néhány illatos virágnak is nehezen tud ellenállni.

 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Videón, ahogy Alonsót elvarázsolja néhány illatos virág
Russell is Schumachert méltatta Barcelonában
Marko: Győzködnöm kellett Hornert, hogy ne szerződjön a Ferrarihoz
A Red Bull nem aggódik a Mercedes felerősödése miatt: „Így is 23 másodperces hátrányban voltak”
A Ferrari továbbra sem érti, miért ilyen következetlen versenyautója

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!