Villeneuve: Leclerc nem állt készen a feladatra - F1VILÁG.HU

Villeneuve: Leclerc nem állt készen a feladatra

HIRDETÉS
Jacques Villeneuve szerint Charles Leclerc olyan feladatot vállalt a Ferrarinál, amire egyszerűen még nem állt készen: a kanadai szerint egyelőre más lett volna a szerepe idén a monacóinak.
Charles Leclerc Ferrari

A Ferrari pilótái az idei évben még a világbajnoki dobogóról is lecsúsztak, nem tudták felvenni a versenyt a Mercedesekkel, és a Red Bull pilótája, Max Verstappen is megelőzte őket a végső rangsorban. 

Villeneuve szerint a Ferrari idei formájáért nem csak a teljesítmény okolható, hanem az is, hogy Leclerc túl nagy szerepet kapott csapaton belül, és szerinte erre a monacói még egyáltalán nem állt készen. 

„A Ferrari az idei évben széthullott” – írta Villeneuve a Formule1.nl-en vezetett rovatában. „Sok múlik a versenyzőkön. A kémia egyszerűen nem működött csapaton belül.”

„A Ferrari soha nem mondta Leclercnek: ez az első éved nálunk, a második a Forma-1-ben, nyugi, és tanulj Vetteltől. Ezzel messzebbre jutott volna a csapat.”

„Rögtön meg akarta mutatni, hogy ő itt a főnök, hogy Vettel a múlté, és ő a jövő” – folytatta Villeneuve. 

Ezek után például az Olasz Nagydíjon Leclercet ünnepelte a tifosi, míg Vettel háttérbe szorult – Villeneuve szerint ez nem tett jót a német lelkének. 

„Úgy gondolom, ezt fájt Vettelnek” – írja Villeneuve. 

„Leclerc egyszerűen még nem volt kész erre a feladatra. Az idén pole pozíciókért ment, néha a győzelemért, de nem a bajnokságért. Szóval ez az egész szituáció rosszat tett a Ferrarinak” – véli a kanadai, azonban hozzátette, Mattia Binotto számára nem tudna mit tanácsolni. „Nem tudom, mit tehetne. Schumacher idejében Irvine-nal és Barrichellóval világos volt a helyzet. Ki tudja, most hogyan működnek a dolgok?”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!