Lépj be az F1Világ Paddockba, és kövesd percrekészen a bahreini eseményeket!

  Bahreini Nagydíj

Villeneuve szerint a Honda elhallgatja az igazságot

Villeneuve szerint a Honda elhallgatja az igazságot

A Forma-1 egykori világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy gondolja, hogy a Honda gondosan ügyelt visszavonulása bejelentésének időpontjára, mert azt a látszatot akarta kelteni, hogy a pénzspórolás miatt döntött a távozás mellett.

A Forma-1 egykori világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy gondolja, hogy a Honda gondosan ügyelt visszavonulása bejelentésének időpontjára, mert azt a látszatot akarta kelteni, hogy a pénzspórolás miatt döntött a távozás mellett.

A kanadai versenyző tisztában van azzal, hogy a jelenlegi gazdasági világválság egyik autógyártót sem kíméli, és az autóeladások drasztikusan csökkentek szerte a világban, ám nem gondolja, hogy ez lenne az igazi magyarázata a Honda távozásának.

“Nem hiszem, hogy a Forma-1 a Honda legnagyobb kiadással járó projektjei közé tartozna, bár a jelenlegi gazdasági helyzetben nyilván megszorításokat kell alkalmazni. Úgy gondolom, hogy ez sokkal inkább egy politikai döntés volt” – mondta Villeneuve az autosport.com-nak.

Az 1997-es évad világbajnoka egyébként versenyzett a Honda színeiben, mikor a csapat még BAR néven futott a királykategóriában 1999 és 2003 között.

Villeneuve továbbá azt is elmondta, hogy meglátása szerint a csapat igen gyenge teljesítménye is közrejátszott a vezetőség döntésében. A Honda az elmúlt két évben borzalmasan gyengén teljesített, pedig az egyik legnagyobb költő a Forma-1-ben.

“Meglepő, hiszen az ember nem számít arra, hogy csapatok elhagyják a Forma-1-et, azonban ha vetünk egy pillantást az elmúlt években mutatott teljesítményükre, jól látszik, hogy szenvedtek. Ez teljesen világos.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!