Kattints és kövesd velünk az Orosz Nagydíj eseményeit!

  Friss hírek

Visszatérnek a szuperlágy gumik a hajrában

A Bridgestone kedden bejelentette, hogy milyen keverékeket szállít a csapatoknak a szezon utolsó négy versenyére.


A Bridgestone kedden bejelentette, hogy milyen keverékeket szállít a csapatoknak a szezon utolsó négy versenyére.

A japán beszállító, amely az évad végén elhagyja a Forma-1-et, ismét egy fokozatot hagy ki keverékei között, és Japánba, illetve Koreába a lágy és a kemény, Brazíliába, illetve Abu Dhabiba pedig a szuperlágy és a közepes keverékeit viszi magával.

„A legérdekesebb kérdés az utolsó futamokra az volt, hogy milyen gumit vigyünk magunkkal Koreába” – mondta Hirohide Hamashima, a Bridgestone Motorsport gumifejlesztési igazgatója.

„Mint az általában egy új pálya esetében lenni szokott, most is nagyon szorosan együtt dolgoztunk az FIA-val, illetve a csapatokkal, hogy a lehető legjobb gumikat tudjuk a résztvevők rendelkezésére bocsátani.”

„Mindezek mellett a biztonságra is oda kell figyelnünk, így az első koreai versenyre igen konzervatív gumistratégiát választottunk, hogy biztosan ne érjen meglepetés bennünket.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!