Visszavonta az EU-nál tett panaszát a Force India és a Sauber - F1VILÁG.HU

Visszavonta az EU-nál tett panaszát a Force India és a Sauber

HIRDETÉS
Fotó: Sahara Force India

A Force India és a Sauber úgy döntött, visszavonja az Európai Uniónál a Forma-1 ellen indított vizsgálatot – még 2015-ben nyújtottak be panaszt.

A 2015-ös indoklásban az állt, a két csapat azért nyújtott be panaszt, mert a sportban a „bevételek elosztása, valamint a szabályalkotás méltánytalanul és jogellenesen történik”. A folyamat meglehetősen lassú volt, így nem sokat lehetett hallani a vizsgálat állapotáról a közelmúltban.

Most azonban a kiscsapatok úgy döntöttek, visszavonják az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságánál indított keresetet, mivel úgy látják, a Forma-1-en belül pozitív irányba változnak a dolgok.

„Úgy döntöttük, visszavonjuk a panaszt, amit 2015-ben tettünk az Európai Bizottságnál a szabad versenyellenes gyakorlat miatt” – erősítette meg a Force India és a Sauber. „Lelkesek vagyunk azon megbeszélés miatt, amelyet a Chase Carey-vel történt találkozón folytattunk. Az ő hozzáállásuk új kultúrát hozott a sport átláthatóságában, és törekvést mutatnak arra, hogy a pénzügyi dolgokról beszélgessünk, mint például a pénz elosztásáról, a költségellenőrzésről és a motorral kapcsolatos szabályokról.”

A két csapat bízik benne, hogy a jövőben átláthatóbbá válik a Forma-1 ezen része, és biztosítják őket afelől, hogy számukra is kedvező változások történnek a sport pénzelosztási rendszerében.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!