Vizsgálja a WADA a Haas autóinak fényezését - F1VILÁG.HU

Vizsgálja a WADA a Haas autóinak fényezését

HIRDETÉS
Megvizsgálja a Haas Forma-1-es autóinak nemrég bemutatott új fényezését a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA).
LIVERY_UNVEIL_PR_4-150

Az amerikai istálló a héten mutatta be autóinak fényezését, mely a főszponzor Uralkali révén az orosz színeket vonultatja fel.

Az ügy azért érdekes, mert a csapat versenyzőjét, Nikita Mazepint, ahogy az összes világeseményen résztvevő sportolót, két évre eltiltották az orosz színek, illetve nemzeti lobogó használatától az évekkel ezelőtt kirobbant oroszországi szervezett doppingvétség miatt.

Bár Günther Steiner csapatfőnök nemrég azt mondta, már a WADA döntés előtt elkészültek az autó idei fényezésével, a doppingellenes szervezet pénteken bejelentette, vizsgálja az ügyet.

„A WADA értesült az ügyről, és vizsgálja azt az illetékes hatóságokkal” – nyilatkozta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség szóvivője a Motorsport.com című lapnak.

A Haasnál állítják, konzultáltak az FIA-val a kérdésben, a szövetség pedig közleményt adott ki az ügy kapcsán: „A csapat tisztázta a fényezést az FIA-val – a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése nem tiltja az orosz zászló színeinek használatát.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!