Webber: A Red Bullnak javulnia kell - F1VILÁG.HU

Webber: A Red Bullnak javulnia kell

HIRDETÉS

Mark Webber úgy gondolja, hogy csapatának minél előbb magasabb sebességi fokozatba kell kapcsolnia, miután zsinórban másodszor bukott el ellenfeleivel szemben a vasárnapi Német Nagydíjon.


Mark Webber úgy gondolja, hogy csapatának minél előbb magasabb sebességi fokozatba kell kapcsolnia, miután zsinórban másodszor bukott el ellenfeleivel szemben a vasárnapi Német Nagydíjon.

A Red Bull ausztrál versenyzője a pole pozícióból vághatott neki a futamnak, de képtelen volt maga mögött tartani Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót, így végül be kellett érnie a harmadik hellyel.

Ez volt egyébként zsinórban a második verseny, ahol a Red Bull vereséget szenvedett, pedig az első nyolc futamból hatot fölényesen megnyert, így nem csoda, hogy Webber szerint csapatának minél előbb fejlődnie kell.

„Nem voltunk elég gyorsak a mai napon” – mondta. „Mindent megtettem, amit csak tudtam, elégedett voltam azzal, ahogy vezettem, de ezek a srácok egy kis előnyben voltak, különösen az későbbi etapokban. Ez pedig teljesen felemésztette a stratégiánkat, ami nem működött úgy, ahogy azt elterveztük.”

„Tudjuk, hogy min kell javítanunk, és azt kell mondanom, hogy ennél jobb eredményre nem is lehettünk volna képesek a mai napon. Természetesen csalódott vagyok, hogy nem sikerült győzelmet aratnom, ami a célom volt, persze jó csatákat vívtunk, így vegyesek az érzéseim.”

„Folyamatosan tanulunk, és egyértelmű, hogy javulnunk kell.”

„Természetesen örülök annak, hogy megelőztem csapattársamat (Vettel csak a negyedik lett), de nem kell egy Einsteinnek lennünk ahhoz, hogy kemény munka vár ránk. Egyenletesnek kell lennünk, és folyamatosan tanulnunk kell, hogy javulhassunk.”

„Egy kiváló gyárunk van, a megbízhatóságunk is jó, szóval össze kell kapnunk magunkat és javulnunk kell a jövőben, ez nem vitás.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!