Webber csalódott az időmérő miatt - F1VILÁG.HU

Webber csalódott az időmérő miatt

HIRDETÉS

Mark Webber csalódottan nyilatkozott az Abu Dhabi Nagydíj szombati időmérője után, ahol csak a negyedik pozíciót szerezte meg, jóllehet a szabadedzéseken partiban volt csapattársával, Sebastian Vettellel, aki idei 14. pole-ját ünnepelhette.


Mark Webber csalódottan nyilatkozott az Abu Dhabi Nagydíj szombati időmérője után, ahol csak a negyedik pozíciót szerezte meg, jóllehet a szabadedzéseken partiban volt csapattársával, Sebastian Vettellel, aki idei 14. pole-ját ünnepelhette.

A Red Bull ausztrál versenyzője remekül teljesített az edzéseken, tartani tudta a lépést német márkatársával, azonban az időmérőn valami történhetett, ugyanis csak a negyedik helyen végzett, miközben Vettel ismét diadalmaskodott a többiek felett.

„Nem voltak ideálisak a körülmények az időmérőn, legalábbis számomra nem” – mondta Webber. „Túl sok volt a kommunikáció a kör alatt, és csalódott vagyok az utolsó köröm miatt.”

„Egyértelműen több volt benne. Néha látják Seb köreit és azt mondják, hogy én nem tudok ilyet. Azonban bár nagyon jó kört futott, én úgy érzem, hogy sokkal több volt bennem.”

Bár két előzési zónát is kijelöltek a szervezők, Webber úgy gondolja, hogy nagyon nehéz lesz előzni a holnapi versenyen, ami megnehezítheti a dolgát az előrejutásban.

„Remélhetőleg a McLaren elszúrja az első kört, kipörögnek a kerekeik, vagy valami ehhez hasonló, amit az elmúlt versenyeken is láthattunk” – folytatta. „Nagyon érdekes lesz az első szektor, és onnantól kezdődik csak el az igazi verseny.”

„Nem tudom, mennyire lesz érdekes a verseny az előzések szempontjából. Ezen a pályán általában nehéz előzni (emlékezzünk vissza a tavalyi évre, mikor a vb-címért még harcba álló Alonso képtelen volt áthámozni magát a nálánál jóval lassabb Petrovnál – szerk.), majd meglátjuk, miként muzsikál a DRS, de szerintem nem lesz egyszerű az előzés.”

„Sok múlik majd a kiállásokon.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!