Webber is ott volt a McLarennél zajló házon belüli egyeztetéseken - F1VILÁG.HU

Webber is ott volt a McLarennél zajló házon belüli egyeztetéseken

HIRDETÉS
Oscar Piastri menedzsere, Mark Webber is részt vett azokon az egyeztetéseken, melyeket a McLaren csapata folytatott le az istállón belüli versenyzői hierarchiával kapcsolatban.

A McLaren csapatán belüli küzdelmek jó ideje beszédtémát szolgáltatnak a Forma-1-ben, ennek pedig legfőbb oka, hogy a wokingi istálló jelenlegi formája alapján a világbajnoki címre is esélyessé vált. Bakuban a brit csapat átvette a vezetést a konstruktőrök versenyében, míg Lando Norris hátránya jelenleg 58 pont a tabellán Max Verstappen mögött.

A McLaren az azeri hétvégét megelőzően jelentette be, készek arra, hogy csapatutasítás alkalmazásával is támogassák Norris bajnoki törekvéseit, Oscar Piastri pedig kijelentette, természetesen ő is hajlandó segíteni csapattársát, ha úgy alakul. Bakuban viszont nem alakult így, sőt: Piastri megnyerte a futamot, míg a kiábrándító időmérőt teljesítő Norris csak a 4. helyen ért célba.

Piastrit az a Mark Webber menedzseli, aki annak idején, a Red Bullnál megtapasztalta, milyen az, amikor másodhegedűsként kell dolgoznia. Most pedig természetesen mindenben segíti honfitársát, hogy az ifjú pilótának ne kelljen hasonló dolgokon keresztül mennie.

Oscar Piastri nemrég egy TV-interjúban beszélt arról, Webber is részt vett azokon az egyeztetéseken, melyek a versenyzők és a McLaren között zajlottak a csapatsorrend kapcsán, noha a volt F1-es pilóta természetesen nem mondja meg neki, hogy mit hogyan kell csinálnia.

„Nem, nem igazán” — mondta Piastri a DAZN televízió azon kérdésére, hogy Webber segített-e neki abban, hogy kezelje a csapaton belüli utasításokat. „Természetesen korábban már volt része csapatutasításokban, eléggé befolyásosan. Úgy gondolom, hogy a mi helyzetünk meglehetősen különbözik attól, amit Mark átélt, így nem igazán volt szükség konkrét tanácsokra, de természetesen ő már volt ilyen helyzetben, és tudja, hogyan alakulnak ezek a dolgok.”

„Részt vett a köztem és a csapat közti megbeszéléseken azzal kapcsolatban, hogy mi az, amit hajlandóak vagyunk megtenni, és mi az, amit nem, és hasonló dolgok. Adott tanácsokat, de nem úgy, hogy ‘ezt ne csináld, azt ne csináld’.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!