Webber: Jobbra számítottunk a hetedik helynél

Finoman szólva sem sikerült jól Mark Webber szombati napja Szingapúrban: a harmadik szabadedzésen autóját kissé a falnak csapta, majd az időmérőn csak a hetedik rajtkockát szerezte meg.


Finoman szólva sem sikerült jól Mark Webber szombati napja Szingapúrban: a harmadik szabadedzésen autóját kissé a falnak csapta, majd az időmérőn csak a hetedik rajtkockát szerezte meg.

A világbajnoki címért harcoló pilóták közül egyedül Kimi Räikkönent sikerült maga mögé utasítania, így vasárnap sokkal jobban kell szerepelnie, ha nem akar lemaradni a pontversenyben.

„Előkelőbb helyre vártuk magunkat. Trükkös volt az időmérő, mert minden alkalommal, amikor pályára hajtottam, az autó mindig egy kicsit másként viselkedett”- értékelt a kvalifikáció után Webber.

„A hátsó tapadásunk is hiányzott, pedig az a szabadedzéseken mindig rendben volt. Alapesetben a szuperlágy gumik is sokat javítanak ezen a helyzeten, most azonban nem ez történt.”

„Csalódás a hetedik hely, de hosszú verseny vár ránk holnap, és esélyünk lehet valami jobbat kihozni a helyzetből”- zárta mondandóját a Red Bull Racing ausztrálja.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS