Webber le fog ülni a Red Bull vezetésével - F1VILÁG.HU

Webber le fog ülni a Red Bull vezetésével

HIRDETÉS

Mark Webber kijelentette, hogy soha nem hosszabbította volna meg szerződését a Red Bullal, ha előre tudja, miként fog bánni vele csapata a hétvégi Brit Nagydíjon, ezért is fogja kezdeményezni, hogy már hétfőn leüljenek és megbeszéljék az ügyet.


Mark Webber kijelentette, hogy soha nem hosszabbította volna meg szerződését a Red Bullal, ha előre tudja, miként fog bánni vele csapata a hétvégi Brit Nagydíjon, ezért is fogja kezdeményezni, hogy már hétfőn leüljenek és megbeszéljék az ügyet.

Történt ugyanis, hogy csapata szó nélkül leszerelte autójáról az új első terelőszárnyat az időmérő edzés előtt, hogy azt Sebastian Vettelnek adhassa, aki a szombat reggeli tréningen összetörte a sajátját.

Mindez nagyon rosszul érintette Webbert, aki mélységesen csalódott csapatában, ugyanis soha nem gondolta volna, hogy valaha is ilyen helyzetbe fog kerülni.

Az ausztrál pilóta a második helyről, csapattársa mellől várhatta a mai futam rajtját, ahol végül fölényes győzelmet aratott, ám ahogy áthaladt a célvonalon, azonnal éreztetve csapatával, hogy egy ilyen siker sem tudja feledtetni a tegnap történteket, és a következőket vágta oda a rádión: „Nem is olyan rossz teljesítmény ez egy másodikszámú pilótától.”

Webber azonban nagyon bízik abban, hogy ez volt az első és utolsó eset, hogy a csapat hátrányos helyzetbe hozta csapattársával szemben, sőt még ennél is tovább ment, és kijelentette, hogy nem hosszabbított volna, ha ezt előre tudja.

„A tegnapi egy igen egyedi helyzet volt, és ez volt az első alkalom, hogy ilyen helyzetbe kerültünk” – magyarázta. „Biztos vagyok abban, hogy soha nem hosszabbítottam volna a következő idényre, ha ezt előre tudom.”

„Nagyon csalódott voltam. Majd meglátjuk, miként alakulnak a dolgok a jövőben, én viszont továbbra is azt teszem, amit tennem kell, és csak bízni tudok abban, hogy az elég lesz.”

Az ausztrál pilóta hozzátette, hogy hétfőn minden bizonnyal lesz egy komoly beszélgetése a vezetőséggel, és bízik abban, hogy mindent a helyére tudnak tenni, és megoldást tudnak találni a nézeteltérésekre.

„Tegnap nagyon nem voltam boldog, és biztos vagyok abban, hogy holnap lesz egy igen komoly beszélgetésünk. A mai nap jól alakult számomra, és ennyi.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Webber le fog ülni a Red Bull vezetésével
Alonso ismét erőn felül teljesített, nehéz versenyre számít
Az FIA elutasította az Aston Martin óvását
A rajtkiugrásokról egyeztetnek az F1-es csapatok
Összetűzés, majd ellentmondás a Ferrari két pilótája között
Sainz balesete miatt került nehéz helyzetbe Russell az időmérőn

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!