Friss hírek

Webber megverte Alonsót a szárazon Jerezben

Mark Webber végzett az élen az e heti teszt harmadik napján Jerezben, ahol napos idő fogadta a mezőnyt, és az első óra kivételével, száraz pályán folyt a körözés. A Red Bull ausztrálja mögött Fernando Alonso végzett, míg a harmadik Jenson Button lett.


Mark Webber végzett az élen az e heti teszt harmadik napján Jerezben, ahol napos idő fogadta a mezőnyt, és az első óra kivételével, száraz pályán folyt a körözés. A Red Bull ausztrálja mögött Fernando Alonso végzett, míg a harmadik Jenson Button lett.


Azt követően, hogy az elmúlt két nap szinte végig esett, a csapatok végre lehetőséget kaptak arra, hogy száraz pályán folytassák a munkát, sőt napos, meleg idő fogadta őket a spanyol ringen.

Webber nem csak a nap, és a hét, hanem az elmúlt két hét legjobb idejét futotta meg Jerezben, miután 1:19.299-es idejével majd’ két tizeddel bizonyult gyorsabbnak, mint a múlt heti tesztprogram zárónapján Lewis Hamilton a McLarennel.

A Red Bull ausztrál versenyzője azonban nem lehetett teljesen elégedett, ugyanis nem sokkal déli 12 óra után meg kellett állítani miatta a tréninget, mert megadta magát az autója, amit elég hamar megjavítottak a szerelők.

Fernando Alonso, aki Felipe Massát váltotta a Ferrarinál, a második lett, nyolc tizeddel lemaradva Webber mögött. A spanyol pilóta azonban kiválóan osztotta be idejét, és 132 megtett körével, a nap egyik legaktívabb versenyzője volt.

A világbajnoki címvédő, Jenson Button szintén ma kezdte meg e heti tesztprogramját, és Nico Hülkenberg (Williams), illetve Michael Schumacher (Mercedes GP) előtt, a harmadik helyen végzett a McLarennel.


További fotók a mai tesztről a galériában

Az újoncok, a Virgin és a Lotus versenyzői miatt háromszor is előkerült a piros zászló. Heikki Kovalainen már a reggeli órákban bajba került, mikor egy szenzorprobléma miatt megállt alatta az új Lotus, azonban a finn vissza tudott térni a pályára, és végül 68 kör után a leglassabb versenyzőnek bizonyult.

A Virginnél Lucas di Grassi váltotta Timo Glock-ot. A brazil pilóta autója kétszer is megállt a pályán, egy-egy műszaki probléma miatt, amit a csapat azonnal ki is javított. Bár a két pilóta négy másodperccel volt lassabb a tempót diktáló Webbernél, az újonc alakulatok elégedetten nyugtázták a mai napot.

A Sauber istálló azonban nem lehetett boldog. Tegnap még azt nyilatkozták, hogy azért nem köröztek annyit, mert várnak a jó időre, amit ma meg is kaptak, ám az üzemanyagrendszer meghibásodása miatt Kamui Kobayashi csak 28 körig jutott, miután öt órán át dolgoztak szerelői az autóján a garázsban.

Összesen hatszor kellett megállítani az edzést a mai nap folyamán: kétszer di Grassi, egyszer Webber, Kobayashi, és Kovalainen miatt, míg az utolsó piros zászló Hülkenberg nevéhez fűződik, akit öt perccel a tréning vége előtt hagyott cserben a technika.

A teszt tovább folytatódik szombaton.

Teszteredmények – Jerez, harmadik nap:

1.  M. Webber       Red Bull Racing  1:19.299          115
2.  F. Alonso       Ferrari          1:20.115  +0.816  132
3.  J. Button       McLaren          1:20.394  +1.095  101
4.  N. Hülkenberg   Williams         1:21.432  +2.133  138
5.  M. Schumacher   Mercedes GP      1:21.437  +2.138   79
6.  R. Kubica       Renault          1:21.916  +2.617  100
7.  A. Sutil        Force India      1:21.939  +2.640   69
8.  K. Kobayashi    Sauber           1:22.228  +2.929   28
9.  J. Alguersuari  Toro Rosso       1:22.704  +3.405  120
10. L. Di Grassi    Virgin Racing    1:23.504  +4.205   34
11. H. Kovalainen   Lotus F1         1:23.521  +4.222   68

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Webber megverte Alonsót a szárazon Jerezben
Gasly: Vezére lettem az AlphaTauri csapatának
Az FIA miatt lassult le a Red Bull, a Mercedes pedig egy trükknek köszönhetően gyorsult fel?
Verstappen: Meggyőződésem, hogy gyorsabb vagyok Hamiltonnál!
A Mercedest meglepte a Red Bull hungaroringi szárnyválasztása
Harag és kétségbeesés: Belgiumban vállalja be a rajtbüntetést a Red Bull?

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!