Mark Webber diktálta a tempót a Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol messze nem voltak ideálisak a körülmények, ugyanis időközönként rázendített az eső. A Red Bull ausztrálja mögött a hazai sztár, Rubens Barrichello, és Sebastian Vettel végzett.
Mark Webber diktálta a tempót a Brazil Nagydíj pénteki első szabadedzésén, ahol messze nem voltak ideálisak a körülmények, ugyanis időközönként rázendített az eső. A Red Bull ausztrálja mögött a hazai sztár, Rubens Barrichello, és Sebastian Vettel végzett.
Úgy tűnik, a Red Bull Racing nem veszített lendületéből, és ott folytatta, ahol két héttel ezelőtt a Japán Nagydíjon abbahagyta, hiszen Mark Webber az élre repítette autóját a Brazil Nagydíj pénteki első, esővel és piros zászlóval tarkított szabadedzésén.
Az ausztrál pilóta az egész edzésen gyors volt, ám az utolsó percekben megfutott 1:12.463-as idejével, több mint négy tizedet adott Rubens Barrichellónak, aki a második lett hazai közönsége előtt.
A harmadik helyen a Red Bull másik, a bajnoki címért még harcban lévő versenyzője, Sebastian Vettel végzett, akit a McLaren duója, Heikki Kovalainen, és Lewis Hamilton követett a Williams japánja, Kazuki Nakajima előtt.
A bajnokság éllovasa, Jenson Button higgadtan kezdte a hétvégét, és végül a hetedik helyen landolt az első másfél órás edzésen.
Szokatlan módon a pálya már az első percekben benépesült, ugyanis a csapatok tisztában voltak azzal, hogy bármikor leszakadhat az ég. A páratartalom már a kezdés pillanatában hihetetlen magas, 88%-os volt, ám száraz burkolat fogadta a mezőnyt.
Elsőként a Scuderia Toro Rosso duója, Jaime Alguersuari és Sebastien Buemi hajtott ki a pályára, akiket a Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen követett, és azonnal át is vette a vezetést.
A finn pilótát Webber váltotta az élen, aki kis híján összeütközött Nakajimával. A Red Bull ausztrál pilótáját Barrichello taszította le a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokáról, éppen azelőtt, hogy elkezdett szemerkélni az eső.
Ekkor még csak az edzés egyharmadán voltunk túl, és az egyre fokozódó eső miatt mindenki visszatért a boxába, ám Vettel még be tudta fejezni mért körét, és 1:12.932-es idejével, toronymagasan átvette a vezetést.
Az eső hamarosan alábbhagyott, így egy kis közjáték után a versenyzők ismét visszatérhettek a pályára.
Kovalainen váltott elsőként slick gumikra, mikor már csak fél óra volt hátra. Nem sokkal később azonban piros zászlóval megállították a tréninget, ugyanis Romain Grosjean szélesen vette a 11-es kanyart, és telibe kapott egy reklámtáblát, aminek darabjai teljesen beborították a pályát.
Az edzést 22 perccel a vége előtt újraindították, ám egy darabig még üres maradt a pálya. Webber végül 15 perccel a leintés előtt megfutott 1:12.805-ös idejével átvette a vezetést, mellyel úgy nézett ki, hogy kettős Red Bull sikerrel zárul az első tréning Brazíliában.
Az eső ismét rázendített, így többen – köztük Raikkönen, Alonso és Barrichello – is megcsúsztak a Cotovelo kanyarban. Buemi ennél rosszabbul járt, féktávon elvesztette autója felett az uralmát, és éppen, hogy csak elkerülve Tonio Liuzzi Force Indiáját, beleszállt a gumifalba.
Webber a végén még javított, ahogy Barrichello is, mellyel a brazil beékelődve a Red Bull párosa közé, felugrott a második helyre.
Brazil Nagydíj, első szabadedzés:
1. Webber Red Bull-Renault 1:12.463 29 2. Barrichello Brawn-Mercedes 1:12.874 + 0.411 32 3. Vettel Red Bull-Renault 1:12.932 + 0.469 27 4. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:12.989 + 0.526 25 5. Hamilton McLaren-Mercedes 1:13.048 + 0.585 25 6. Nakajima Williams-Toyota 1:13.067 + 0.604 21 7. Button Brawn-Mercedes 1:13.141 + 0.678 29 8. Rosberg Williams-Toyota 1:13.147 + 0.684 23 09. Sutil Force India-Mercedes 1:13.232 + 0.769 23 10. Raikkonen Ferrari 1:13.321 + 0.858 24 11. Trulli Toyota 1:13.326 + 0.863 26 12. Heidfeld BMW-Sauber 1:13.464 + 1.001 28 13. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:13.503 + 1.040 24 14. Kubica BMW-Sauber 1:13.563 + 1.100 24 15. Fisichella Ferrari 1:13.619 + 1.156 23 16. Alonso Renault 1:13.787 + 1.324 28 17. Liuzzi Force India-Mercedes 1:13.829 + 1.366 26 18. Kobayashi Toyota 1:14.029 + 1.566 27 19. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:14.040 + 1.577 38 20. Grosjean Renault 1:14.173 + 1.710 23