Webber: Vettel egy más ligában versenyzett - F1VILÁG.HU

Webber: Vettel egy más ligában versenyzett

HIRDETÉS

Mark Webber úgy gondolja, hogy csapattársa, Sebastian Vettel egy más ligában versenyzett a, így nem a gyenge rajtja miatt nem tudott győzelmet aratni a mai Abu Dhabi Nagydíjon.


Mark Webber úgy gondolja, hogy csapattársa, Sebastian Vettel egy más ligában versenyzett a, így nem a gyenge rajtja miatt nem tudott győzelmet aratni a mai Abu Dhabi Nagydíjon.

Webber az idei évben másodszor indulhatott az első pozícióból, ám vezető helyét már a rajtnál elvesztette Vettellel szemben, sőt visszacsúszott a harmadik helyre.

A 20. körben ugyan vissza tudta venni a második pozíciót Nico Rosbergtől, Vettel végül nem kevesebb, mint fél perces előnnyel zárta az 55 körös megmérettetést.

„Nem hiszem, hogy a rajt lett volna a döntő” – mondta. „Sebastian egy más ligában versenyzett a mai napon. A maximumot értem el, hiszen nagyon erős és gyors volt mindvégig.”

„Nagyon lassú voltam az első etapban, az autó hátuljának kordában tartásával küszködtem, ami miatt még jobban koptak a hátsó abroncsaim. Az első kiállást követően jobbra fordult a helyzet, de akkor már vége volt a versenyemnek.”

„A nap végén egy olyan eredményt értünk el, amit mindannyian megérdemlünk.”

Ez a második hely Webbert lőtávolba repítette Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton ellen, akik még harcban vannak az egyéni harmadik helyért a bajnokságban. Két futammal a vége előtt kilenc ponttal van lemaradva Hamilton és 17-tel Räikkönen mögött.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!