Webberé a pole pozíció a Belga Nagydíjon - F1VILÁG.HU

Webberé a pole pozíció a Belga Nagydíjon

HIRDETÉS

Mark Webber indulhat az élről a vasárnapi Belga Nagydíjon, miután megnyerte a szombati, esővel tarkított időmérőt. A Red Bull ausztrálja mögött Hamilton, és Kubica végzett, míg Alonso csak a tízedik lett.



Mark Webber idei ötödik rajtelsőségét ünnepelhetett szombaton Spa-Francorchamps-ban, miután első mért körét már senki nem tudta felülmúlni a Q3-ban, ugyanis az eső ismét rázendített az utolsó percekben.

Lewis Hamilton egyike volt azoknak, akik az eső ellenére javítani tudtak, és maga mögé utasítva Robert Kubicát, feljött a második helyre, így az ausztrál mellől, az első sorból várhatja a holnapi futam rajtját.

Az időmérő legnagyobb vesztese egyértelműen Fernando Alonso volt, aki első gyorskörét elrontotta, a másodikon pedig nem tudott javítani a vizes pályán az utolsó etapban, így a középmezőnyből, a tízedik helyről indulhat.

Hűvös, borult idő fogadta a mezőnyt a szezon tizenharmadik állomásának helyet adó Belga Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén, ahol a levegő hőmérséklete 15, a pályáé 18 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában, a páratartalom pedig 73%-ra rúgott.

Első etap

A versenyzők azonnal felsorakoztak a boxutcában ugyanis lógott az eső lába. Az első mért körökre azonban várni kellett, ugyanis Vitaly Petrov szélesen vette az egyik ívet, rádobta autóját a vizes kerékvetőre, megpördült, és összetörte a Renault-t.

A versenyirányítás azonnal piros jelzést adott ki, mivel rossz helyen állt az R30, így nyolc percig állt az edzés, ami éppen elég volt ahhoz, hogy megváltozzon az időjárás képe.

Talán mondani sem kell, hogy mindenki a boxutcában várta a zöld jelzést, de már a felvezető körben elkezdett szakadni az eső a középső szektorban, többen meg is pördültek, azonban mindenki be tudta fejezni első mért körét.

Hirdetés

Néhány percig mindenki a garázsban várakozott, majd Jarno Trulli az intermediate gumikon javítani tudott idején, így nem telt el sok idő, és szinte a teljes mezőny visszatért a pályára a köztes abroncsokon, mert senki nem érezhette magát biztonságban.

Az edzés végén egyesek visszatetették autóikra a száraz pályára alkalmatos gumikat, amik az első és az utolsó szektorban többen hoztak, mint amennyi veszteséget jelentettek a vizes középső részen, amit az is bizonyít, hogy Nico Rosberg (Mercedes) és a mögötte végző Williams duó is ezeken érte el legjobb idejét.

A slick gumik azonban kockázatot is jelentettek, a Sauber mindkét versenyzője a sóderágyban találta magát, így kiesett. Az újonc csapatok versenyzői közül Heikki Kovalainen (Lotus), és Timo Glock (Virgin) végül bejutott a második körbe.

Az első etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Jarno Trulli (Lotus), Kamui Kobayashi (Sauber), Bruno Senna (Hispania), Sakon Yamamoto (Hispania), Pedro de la Rosa (Sauber), Lucas di Grassi (Virgin), és Vitaly Petrov (Renault).

Második etap

A második tizenöt perces etapot elkerülte az eső. A pálya középső szektora egyre szárazabb volt, így egyre jobb idők születtek a slick abroncsokon.

Hamilton 1:46.211-es idejével magabiztosan megnyerte a második etapot, akit csapattársa, Jenson Button követett a másik McLarennel, a Red Bull duója, Sebastian Vettel és Mark Webber előtt.

Adrian Sutil az ötödik helyen továbbjuttatta az egyik Force Indiát, ahogy Robert Kubica is behozta az első tízbe a Renault-t, a Ferrari és a Williams duójával egyetemben.

A Mercedes párosa, Michael Schumacher és Nico Rosberg – akiket alig egy század választott csak el egymástól – éppen, hogy csak kiesett. A hétszeres világbajnok tíz helyes rajbüntetése miatt az utolsó sorok egyikéből vághat neki a Belga Nagydíjnak.

A második etap után a következő versenyzők búcsúztak: Michael Schumacher (Mercedes), Nico Rosberg (Mercedes), Jaime Alguersuari (Toro Rosso), Vitantonio Liuzzi (Force India), Sebastien Buemi (Toro Rosso), Heikki Kovalainen (Lotus), és Timo Glock (Virgin).

Harmadik etap

A versenyzők ismét azonnal kihajtottak a pályára az utolsó tízperces tréningre, amit jól is tettek, ugyanis az utolsó percekben elkezdett szemerkélni az eső, tehát a második gyorsköröket már jóval nehezebb volt megfelelően abszolválni.

Ez egyedül a McLaren duójának sikerült, mellyel Hamilton feljött Webber mögé a második helyre, míg Button maga mögé utasította Felipe Massát, és Kubica, illetve Vettel mögött, megszerezte az ötödik pozíciót.

A hetedik helyre a 300. versenyére készülő Rubens Barrichello jött be a Williamsszel, Adrian Sutil elé, akit Nico Hülkenberg követett a kilencedik helyen.

A bajnoki címért mért harcban álló Alonso hiába tett meg mindent, nem tudott javítani legjobb idején, így be kellett érnie a tízedik hellyel, tehát csak a középmezőnyből vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek, ami nem túl jó hír számára.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!