A brit-thai versenyző még 2022-ben szerződött a patinás istállóhoz, nemrégiben pedig több évvel meghosszabbította szerződött a Williamsszel, így 2026 végéig biztosan a csapat színeiben versenyezhet majd. A felek kölcsönösen hisznek tehát egymásban, a csapat teljesítményigazgatója, Dave Robson pedig azt mondta, a 28 esztendős versenyző kétségkívül az F1-es mezőny egyik legjobbja.
„Szerintem ő kivételesen jó” — mondta a szakember az F1 Nation című podcastben. „Kivételesen gyors. Nagyon okos is, és visszajelzései nagyon fontosak ezeknek a beállításoknak az elkészítésében. Monacóban egész szombaton rendkívül jó volt.”
„Néhány pilóta nem rajong a beállítási munkáért Monacóban. Inkább csak a pályán lennének, és megtalálnák a saját ritmusukat, de ő nagyon nyitott volt, látta a potenciális előnyöket, és nagyon boldog volt, hogy elvégezte ezt a tesztet.”
Albon Monacóban a 9. helyen ért célba, ezzel pedig megszerezte saját maga és csapata idei első pontjait. Robson szerint a hercegség utcáin nyújtott teljesítményével megmutatta, milyen képességekkel is rendelkezik.
„A monacói nyomással való megküzdés során, amikor szabad pályát kapott az időmérő edzésen, képes volt tökéletesen teljesíteni, és ezt láttuk az elmúlt pár évben is” — magyarázta a szakember.
„Nagyon jó tempója van, rengeteg intelligenciája, jól dolgozik az mérnökeivel, és eddig nagyon jól kezeli a nyomást.”
„James Vowles [csapatfőnök] is mondta ezt már: minden megvan benne, amire szüksége van — kivéve a megfelelő autót ebben a pillanatban —, hogy világbajnok legyen. Csupán biztosítanunk kell neki azt az autót, amit nyilvánvalóan a következő pár évben tervezünk is megtenni.”