Wolff elárulta, tudták, hogy csak egy Safety Car periódus segíthet rajtuk az Orosz Nagydíjon: a virtuális biztonsági autó pedig érkezett is, ráadásul Sebastian Vettel miatt – Wolff szerint ez tette igazán „bizarrá” a helyzetet.
„Első és második hely, pedig ezt nem vártuk” – foglalta össze a csapatfőnök. „Ez mutatja ennek a sportnak a látványosságát. A versenyek vasárnap vannak, és ha nem is tiéd a leggyorsabb autó, mindig van esélyed a győzelemre.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Tudtuk, hogy a kevés reményünk, ami van, az a biztonsági autóban rejlik, ezért sokáig kint kellett maradnunk. A tény, hogy éppen miattuk volt biztonsági autó, még bizarrabbá teszi a helyzetet.”
HIRDETÉS
„Jó érzés volt visszavágni, és fontos előrelépést tettünk a bajnokságban. Valtterinek nagy szerepe volt ebben a győzelemben, mert ha Charles átverekedte volna magát rajta, akkor a győzelem veszélybe került volna. Valtteri ragyogóan vezetett.”
A szakember reagált a Ferrarinál kialakult vitás helyzetre is, amikor Vettel nem engedelmeskedett a csapatnak, és nem akarta elengedni maga mellett Charles Leclercet.
HIRDETÉS
„Ez mutatja, hogy nem teljesen triviális dolog az élen két pilótát menedzselni, akik nyerni akarnak. Csapatként ezt mi is átéltük, és nem egyszerű” – mondta Wolff, utalva a Nico Rosberg-Lewis Hamilton-érára.
Kattints és kövess minket az Instagramon is!
HIRDETÉS