Wolff a Mercedes-motorok miatt aggódik

Fotó: Mercedes
Mercedes, Halo, F1,
A Mercedes szoros csatában maradt alul a Ferrarival szemben a montreali időmérőn. Ettől függetlenül Toto Wolff méltatta a vörösöket, de aggasztja Lance Stroll délelőtti motorhibája.

Idén második alkalommal happolták el a maranellóiak az első rajthelyet a Mercedes valamelyik pilótája orra elől. Bahreinben Leclerc, most pedig Montrealban Vettel tudott diadalmaskodni. Pedig az utolsó pillanatig úgy tűnt, ismét egy újabb Hamilton-rajtelsőséget láthat a közönség.

Toto Wolff a Sky Sportsnak nyilatkozott a mai időmérővel kapcsolatban:

Úgy gondolom, a mai napon az övék volt a leggyorsabb autó a mezőnyben. Sebastian lenyűgöző kört rakott össze a Q3 végén. Nagyon izgalmas és kiélezett küzdelem volt a két csapat között. Lewisnak az első két szektorban abszolút legjobb ideje volt, de végül a hátsó egyenesben kicsit belehibázott, ezen múlott az első hely.”

A magas hőmérsékleti viszonyok komoly témát jelentenek jelenleg a Pirelli abroncsaival kapcsolatban, azonban a Mercedesnek más miatt is főhet a feje. A harmadik szabadedzés elején ugyanis a hazai fiú, Lance Stroll autójában füstölt el a Mercedes-erőforrás. Egyelőre még nincsen pontos „diagnózis”, hogy mi okozhatta a meghibásodást, de Toto Wolff cseppet sem lehet nyugodt a holnapi futamot illetően.

A mai motorprobléma Lance-szel bennem is komoly félelmet keltett, mert még nem tudjuk, hogy mi is történt pontosan. Maradjunk annyiban, hogy a lángra kapó motor soha sem jelent jót. Természetesen megpróbáljuk kideríteni a probléma forrását és bízunk benne, hogy a mi autóink kibírják a holnapi versenytávot.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS