Friss hírek

Wolff: Az Aston Martin csak járulékos vesztesége az idei szabályváltozásoknak

A Mercedes csapatát irányító Toto Wolff szerint az Aston Martinnak abszolút jogában áll megkérdőjelezni a 2021-es szezonra bevezetett aerodinamikai módosításokat, a szakember ugyanakkor azt gondolja, a silverstone-i istálló egyfajta „járulékos veszteség”, mivel a padlólemez változtatásaival leginkább a Mercedest vették célba.

A 2021-re módosítottak a padlólemezre vonatkozó szabályokon, ennek célja pedig az volt, hogy mintegy 10 százalékkal csökkentsék a versenyautók leszorítóerejét az abroncsok kímélése érdekében.

A változtatás úgy tűnik, az alacsony hátsó hasmagasságot [low-rake] használó versenyautókat érintette érzékenyebben, így a Mercedes és az Aston Martin nehéz helyzetbe került.

Múlt pénteken az Aston Martin csapatfőnöke, Otmar Szafnauer azt mondta, szeretne egyeztetni az FIA-val arról, hogy mi is állt a szabályváltozás hátterében, a szakember pedig nemrég már arról beszélt, sikerült is leülnie a szövetség szakembereivel.

Toto Wolff szerint az Aston Martinnak minden joga megvan ahhoz, hogy kérdéseket tegyen fel a változtatásokkal kapcsolatban, szerinte azonban a silverstone-i istálló vétlen áldozat lett, a módosításokkal ugyanis leginkább a Mercedes előnyét akarták elvenni.

„Megértem a témát, mert ahogy ezek a szabályok beestek tavaly, mindig fel lehet tenni a kérdést, hogy mi volt a motiváció” – mondta Wolff a Motorsport.com című lapnak nyilatkozva.

„Azt gondolom, a jog mindig megvan a felülvizsgálatra, illetve arra, hogy megvizsgáljunk dolgokat, és megvitassuk azokat az FIA-val, hogy kiderítsük, mi is történt valójában, és hogyan történtek a dolgok.”

„Ezért is tisztelem az Aston Martin kérelmét az egész üggyel kapcsolatban. Lehet, hogy mi voltunk a célpont, ők pedig járulékos veszteségnek számítanak. Ez rendben van.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!