Wolff elárulta a legfrissebbeket Hamilton új F1-es szerződéséről - F1VILÁG.HU

Wolff elárulta a legfrissebbeket Hamilton új F1-es szerződéséről

HIRDETÉS
A Mercedes Forma-1-es csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, még az új szezon kezdete előtt szeretnének megállapodni Lewis Hamiltonnal a folytatásról.
Lewis Hamilton, Mercedes

A hétszeres világbajnok jelenleg érvényes szerződése 2023 végéig szól a csapatnál – ezt a kontraktust még 2021-ben írták alá a felek. Hamilton 2013-ban érkezett a Mercedeshez a McLarentől, együttműködésük során pedig a 38 éves versenyző hat világbajnoki címet tudott bezsebelni.

Hamilton a tavalyi szezon során többször nyilatkozta azt, nem tervezi még a visszavonulást, most pedig főnöke, Toto Wolff árulta el, szeretnének még a télen leülni tárgyalni a folytatásról.

„Nos, a tennivalók listája meglehetősen hosszú azzal kapcsolatban, hogy mit kell elvégezni! Lewis szerződése kétségkívül az egyik olyan téma, amivel foglalkozni fogunk a télen, de nincs konkrét határidő” – mondta a szakember az F1 Beyond The Grid című podcastjében, majd arra a kérdésre, hogy magabiztos-e azzal kapcsolatban, hogy sikerül hosszabbítaniuk a hétszeres világbajnokkal, így felelt: „Abszolút. Lewis része ennek a csapatnak, a csapat pedig része Lewisnak. Nincs ok arra, hogy ne folytassuk.”

Hamilton 2021-ben drámai körülmények között veszítette el a világbajnoki címet Max Verstappennel szemben, míg a Mercedes tavaly nem tudott kellően jó versenyautót biztosítani az angol számára. Wolff azt mondja, az elmúlt időszak kihívásai csak még éhesebbé tették a hétszeres világbajnokot.

„Szerintem az ő egyik erőssége az, hogy mindig éhes, mindig akar. Nagyszerű sportember, ugyanakkor pedig olyasvalaki, aki rendkívüli módon eltökélt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!