Friss hírek

Wolff elnézést kért Hamiltontól az autó miatt

A bocsánatkérések napja zajlott le a Mercedes garázsában a Forma-1-es Emilia-Romagna Nagydíjat követően, amelyet Lewis Hamilton csúfos eredménnyel, pontok nélkül zárt. Ő a csapatától, a főnöke pedig tőle kért elnézést.

Kétségkívül szörnyű hétvégeként könyveli el az idei Forma-1-es szezon negyedik, imolai fordulóját Lewis Hamilton és az őt körülvevő Mercedes. Bár George Russell negyedik helyezése pozitív lehet az alakulat számára, a hétszeres világbajnok a szezonkezdet óta csak szenved az autójával, ami sosem jó jel egy versenycsapat számára. Hamilton a tizennegyedik helyről rajtolva gyakorlatilag a verseny második felét Pierre Gasly mögött beragadva töltötte, így a csúfosnak mondható tizenharmadik pozícióban ért célba. Toto Wolff csapatfőnök már közvetlenül a leintést követően, a csapatrádión keresztül kért elnézést Hamiltontól. A pilóta egyébként viszonozta a gesztust.

„Szia, Lewis. Sajnálom, hogy ma ilyen autóba kellett beülnöd. Tudom, hogy vezethetetlen, és nem érdemlünk ilyen eredményt. Szörnyű verseny volt, de tovább fogunk lépni” – fogalmazott Wolff, aki később a sajtó előtt értékelte a pilótája versenyét.

Hirdetés
 

„Nagyon rossz volt. Leszorította az Alpine, aztán a két autó [Esteban Ocon és Pierre Gasly] alávágott, előzni pedig lehetetlen volt a DRS-vonatban. George példájából láthattuk, hogy mire képes az autó, ha nincs előtte senki, de ez nem elég egy világbajnok számára. Nem ezt érdemli tőlünk. Olyan autót kell adnunk neki, amivel képes jobb pozíciókért harcolni” – magyarázta a Mercedes vezetője, aki egyébként meglehetősen kritikus hangot ütött meg Imolában. A futamot követő sajtótájékoztatón, amelyen egyébként az F1Világ is részt vett, Wolff úgy fogalmazott: az autó pattogását elnézve nem is érti, a pilóták hogyan tudják azt a pályán tartani.

A csapat számára tehát Russell eredménye nyújthat némi vigaszt. A fiatal brit 12 pontot zsebelt be Imolában.

„Az autóját figyelembe véve George nagyon jól vezetett. Az első szárnyán nem sikerült állítanunk, ami azt jelentette, hogy esőre, nem szárazra volt beállítva. Ennek ellenére kitartott, és nagyon jól teljesített” – fogalmazott Wolff, aki a soron következő Miami Nagydíjra előre tekintve elárulta, mindenképpen megpróbálnak javítani az autó viselkedésén. Szerinte jelentős extra teljesítményt tudnak kinyerni az idei konstrukcióból, ha végre sikerül megoldaniuk a delfinezést, mert ez gátolja meg őket abban, hogy ideális tartományban működtessék az autót.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!