Wolff élvezi a kihívást, nem akar távozni a Mercedes csapatfőnöki székéből - F1VILÁG.HU

Wolff élvezi a kihívást, nem akar távozni a Mercedes csapatfőnöki székéből

Teljes mértékben elkötelezett a Mercedes csapata mellett az istállót már hosszú évek óta irányító Toto Wolff. Az osztrák szakember kiváló kihívásnak tartja a német istálló jelenlegi helyzetét.

Wolff éveken át egy sikeres hajó kapitánya volt a Mercedesnél, hiszen a német csapat sorozatban 8 egyéni és 8 világbajnoki címet gyűjtött. Tavaly azonban kiábrándító évet teljesített az istálló, és a 2023-as szezon is nehezen indult az ezüstnyilak számára. Mivel a csapat idei, W14-es kódjelű versenyautója nem elég ütőképes, teljes koncepcióváltásra van szükség, az istálló pedig várhatóan egyhamar nem fog tudni a futamgyőzelmekért harcolni.

Wolff azt mondja, bár nehéz helyzetben vannak, nagyszerű kihívásnak tartja azt, amin most keresztül mennek, így esze ágában sincs távozni a csapatfőnöki székből.

 

„Akár jó, akár rossz a helyzet, én nagyon élvezem, hogy ennek a csapatnak a főnöke lehetek” – mondta az osztrák szakember, amikor a jövőjéről faggatták. „Azt gondolom, hozzá tudom tenni a magamét. De ha egy nap majd arra jutok, vagy a hozzám közel állók azt mondják, hogy már nem tudok mit hozzátenni, akkor meg fogom fontolni, hogy átadjam a stafétát valaki másnak.”

„Nem szégyellném, ha az oldalvonalról, a TV-képernyőről kritizálnának, és jobban tudnák a dolgot. De addig is nagyon élvezem ezt csinálni. És nyilván megfordítani a hajót annyi sikeres év után igazán remek kihívás.”

Mivel Wolff részvényese is a Mercedes F1-es alakulatának, más helyzetben van, mint a többi csapatfőnök – ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne őt elmozdítani posztjáról, ha a csapat egyéb résztulajdonosai úgy kívánnák. Ő viszont azt mondja, maximális mértékben élvezi partnerei bizalmát.

„Azok, akik felelős pozíciókban vannak a Mercedesnél vagy az INEOS-nál, kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek az üzletben vagy a sportban. Mindannyian mentünk már keresztül hullámhegyeken és hullámvölgyeken, és egy szemernyi kétség sem merült fel. Rengeteg támogatást kapunk tőlük ahhoz, hogy visszatérjünk a helyes útra.”

„Nem is kívánhatnék jobb támogatókat Jimnél [Ratcliffe] vagy Olánál [Kallenius], és mindenki másnál, akik kapcsolatban vannak ezzel a csapattal.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Wolff élvezi a kihívást, nem akar távozni a Mercedes csapatfőnöki székéből
Alonso szerint túl lassú volt az Aston Martin, és beszélt az okokról is
Sainz az egész versenyen a gumikkal spórolt
Szabályt szegett, így büntetést kapott a Mercedes Barcelonában
Norris: Az ütközés nélkül sem volt sok esélyem pontszerzésre

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!