Friss hírek

Wolff: Ez a futam jól összefoglalja a Mercedes szezonját

Ritkán tapasztalt keserűség érhető tetten a Mercedes Forma-1-es csapatán az év utolsó futamát követően. Küzdelmes éven vannak túl, amit Toto Wolff szerint a peches Abu Dhabi Nagydíj tökéletesen összefoglalt.

Az Abu Dhabi Nagydíj első körei alapján egy eredményes verseny is kilátásban volt a Mercedes Forma-1-es párosa, Lewis Hamilton és George Russell számára, hiszen a két Ezüst Nyíl az ötödik-hatodik helyről rajtolva az első percekben képes volt megszorongatni az előlük induló Ferrarikat is. Később azonban jött számukra a fekete leves: Russell rossz gumistratégián volt és csak az ötödik helyen ért célba, Hamilton pedig műszaki hiba miatt be sem fejezte a versenyt.

Toto Wolff csapatvezető szerint ez a nagydíj pontosan tükrözi azt, amit a csapat egész évben átélt. A szezon első futama óta küzdöttek az autójukkal, ami túlságosan pattogott, gyakran kiszámíthatatlanul viselkedett, és aerodinamikailag sem volt elég hatékony. Wolff szerint pontosan ezért kerülnek ki a W13-asok a “kirakatba”.

Hirdetés
 

“Először is, ezeket az autókat Brackley-ben kirakjuk a recepcióra, hogy mindig emlékeztessenek minket, mennyire nehéz tud lenni az F1. Ez egy jellemfejlesztő szezon volt számunkra, de végig keményen nyomtuk. A motor egészen jó lett, büszke vagyok arra, amit ezen a téren elértünk. A karosszériát tekintve voltak jó és rossz emlékek is, a jók viszont igazán emlékezetesek lettek, például egy hete [Brazíliában]. Ez megmutatta számunkra, mennyire jó is lehet ez” – utalt Russell futamgyőzelmére Wolff, aki szerint innentől kőkemény felkészülés kezdődik a 2023-as szezonra.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Wolff: Ez a futam jól összefoglalja a Mercedes szezonját
Óriási elismerésben részesült Kevin Magnussen
Hornert nem lepte meg Binotto Ferraritól való távozása
Ricciardo a McLarenről: Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül
Verstappent választották az év autóversenyzőjének
FIA-elnök: A Red Bull fair büntetést kapott, noha a riválisok vért akartak!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!